„ACÉL A SZÍV!”
Eddig minden rendben
Jó hangulatban, de egyre feszültebben várja az EHF Kupa döntőjének első mérkőzését együttesünk.
"Eddig gyanúsan rendben van minden", adott rövid helyzetjelentést csapatunk németországi vendégjátéka előtt Ferling Bernadett, együttesünk erőnléti edzője. Mint azt bizonyára minden kézilabda szurkoló kívülről fújja már, ma este nyolc órától a német Metzingen ellen kezdi meg akadémiánk felnőtt csapata az EHF Kupa fináléjának párharcát, melyről igyekszünk a lehető legtöbb információt megosztani olvasóinkkal. Pénteki helyzetjelentésünkből kiderült, hogy a csapat kis csúszással ugyan, de rendben megérkezett Németországba, ahol este egy jó hangulatú edzéssel hangolódtak játékosaink a mai összecsapásra.
Ferling Bernadettől megtudtuk, hogy "magyar" vendéglátóik nagyon kedvesek és segítőkészek (a Metzingen ügyvezető elnöke Rott Ferenc, edzőjük Konkoly Csaba, s Temes Bernadett személyében egy volt dunaújvárosi is játszik náluk), így a körülményekre semmi panaszuk nem lehet. Csapatunk programjában egy délelőtti videózás, majd egy újabb egy órás átmozgató edzés szerepel, a játékosok jó hangulatban, de érezhetően egyre feszültebben várják az este nyolcas kezdést.
Szerencsére a csapat vezetésének egy része is rendben megérkezett Németországba (Szemenyei István ügyvezető még úton van), s a csapat tudja azt is, hogy sokan csak ma reggel indultak el a döntőre, s ahogy a különbusszal utazó drukkereknek, úgy nekik is biztonságos utazást kívánnak, s nagyon várnak minden szurkolót a döntő mai felvonására.
(Frissítve 12:12)
Együttesünk végzett az átmozgató edzéssel, s véget ért az ilyenkor szokásos technikai értekezlet is, melyen természetesen semmi fennakadás nem volt. Időközben befutottak a különbusszal utazó drukkerek is, akik kissé fáradtan, de szintén nagyon lelkesen várják az esti összecsapást. A hazaiak igyekeznek kitenni magukért, már nagyban folyik a tübingeni csarnok "metzingenesítése", gyakorlatilag az egész Paul Horn Aréna a csapat színében, rózsaszínben pompázik, s köülbelül ötven ember dolgozik serényen azért, hogy este nyolc órára minden rendben legyen.
(Frissítve: 17:22)
Bő fél óra múlva, este hat órakor indul el reutlingeni szállásáról az EHF Kupa döntőjének első, tübingeni mérkőzésére csapatunk, melyhez időközben már csatlakozott Szemenyei István ügyvezető is. A csapat tagjai természetesen már meccslázban égnek, mindenki nagyon várja az este nyolc órakor kezdődő találkozót. Mint azt Ferling Bernadett elmondta, a környéken sok a magyar, több ismerőssel is találkoztak a régi, Bad Urach-i tornákról, melyekre minden nyáron elutazott együttesünk, s körülbelül száz, a Kohászért szorító drukkerre számítanak a 3000 fő befogadására alkalmas Paul Horn Arénában ma este nyolc órától.
További hírek
A lényeg, hogy a fiatalok megérezzék a közösség erejét
2018. nov. 07. #DKKA utánpótlásA legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá. Interjú Kalmár Zsófiával, a DKKA sportpszichológusával.
A védekezés dicsérete
2018. nov. 03.Mindössze 21 gólt engedélyezett az MTK-nak, így magabiztos győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt csapata a sportcsarnokban ma este.
Az első hazai sikerre várva
2018. nov. 02.Az MTK elleni mérkőzéssel folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Szoros győzelem hazai pályán
2018. okt. 31. #DKKA utánpótlásRengeteg hibával játszott, de így is itthon tartotta Mosonmagyaróvár elleni bajnoki pontokat Takács Józsefné együttese a serdülő másodosztály küzdelmeiben.
A Siófok ellen játszunk a Kupában
2018. okt. 30.A Siófok lesz felnőtt csapatunk ellenfele a Magyar Kupa negyedik fordulójában.