„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Pontosabb, jobb játékkal elérhető a kupagyőzelem

2016. máj. 02.
  • Facebook

Támadásban és védekezésben is javulnia kell csapatunknak az EHF Kupa döntőjének veszprémi visszavágóján ahhoz, hogy megnyerje a nemzetközi kupasorozat idei kiírását.

Kétgólos, 28-26-os vereséget szenvedett az EHF Kupa döntőjének első, németországi mérkőzésén akadémiánk felnőtt együttese. A Metzingen elleni szombati összecsapást követően vasárnap még pihentek játékosaink, ám ma már újra edzésre kell jelentkezniük, hiszen közeledik a pénteki visszavágó, melyen újabb nagyon kemény hatvan perc vár Zdravko Zovko tanítványaira. Tisztában van ezzel csapatunk másodedzője, György László is, akit arra kértünk a mai gyakorlás előtt, hogy értékelje szakmailag is a szombati összecsapást, s egyáltalán nem volt meglepő, de másodedzőnk véleménye is megegyezett Zdravko Zovko meccs utáni villámértékelésével.

- Nem játszottunk jól, nem is kezdtük jól a mérkőzést, támadásban sok hibát követtünk el, a megbeszéltek ellenére elég nehezen rendeződtünk vissza az elején, de szerencsénk volt, hogy az ellenfél sem használta ki a helyzeteit. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy azért belemelegedtünk a mérkőzésbe, s lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok, de a kapott huszonnyolc gól ellenére még a védekezéssel volt kevesebb problémánk. A támadójátékunkról, valamint a védekezésből való indulásokról már nem nagyon tudom ezt elmondani, hiszen ezekben az elemekben elég sokáig visszafogtuk magunkat, nem helyeztünk akkora nyomást ellenfelünkre, amit előzetesen szerettünk volna. Az egyenletesen jó egyéni teljesítmények is elmaradtak, de emellett azt is látni kell, hogy a kulcspillanatokban rendre akadt olyan játékosunk, aki egy-egy góllal, vagy megszerzett labdával, jó védekezéssel hozzátett valamit ahhoz, hogy kétgólosra csökkentsük a hátrányunkat a mérkőzés végére – értékelte a tübingeni mérkőzést másodedzőnk.

A hátrány nem sok, hazai környezetben mindenképpen ledolgozható, ám György László szerint ezért nagyon keményen meg kell majd küzdenie csapatunknak a veszprémi visszavágón.

- Ez a kétgólos hátrány mindenféleképpen arra biztat bennünket, hogy itt a visszavágón nagy eséllyel indulhatunk, de elbízni magunkat semmiképpen nem szabad. A Metzingen jó és gyors csapat, ezt bizonyította is szombaton, szóval rengeteg feladatunk lesz az elkövetkezendő napokban, hogy védekezésben és támadásban is javuljunk annyit, ami a kupa megnyeréséhez kell. A védekezésünkben vannak csiszolnivalók, a kapusteljesítményünknek tudatosabbnak kell lenni, jobban oda kell figyelni a védelem és a kapus kapcsolatára, illetve sokkal bátrabban kell megindulnunk védekezésből támadásba, lényegesen nagyobb nyomást kell gyakorolnunk ellenfelünkre, hiszen az odavágó is bizonyította, hogy a zárt védekezés ellenfelünk egyik nagy erőssége, s ezt csak úgy lehet áttörni, ha az ellentámadásaink is gyorsabbak – árulta el György László.

Akitől megtudtuk azt is, hogy a héten több alkalommal is Veszprémben edzenek majd, hogy minél jobban megszokják a környezetet, s pénteken este mindent el fognak követni azért, hogy megszerezzék az EHF Kupa-serleget.

- Kedden és szerdán ingázunk Dunaújváros és Veszprém között, a csütörtöki gyakorlás után viszont már maradunk Veszprémben, s csak a visszavágó után jövünk haza. Nehéz feladat vár ránk pénteken, de bizakodó vagyok, úgy gondolom, hogy minden megvan bennünk ahhoz, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat. Ehhez azonban pontosabban és agresszívebben kell játszanunk támadásban és védekezésben is. Nagyon bízom abban, hogy sokan kijönnek a találkozóra, s a lányokat is magával ragadja az a remélhetőleg kiváló hangulat, ami ott vár majd rájuk, s ha ezzel fegyelmezett, jó játék is párosul, akkor meg tudjuk nyerni a nemzetközi kupát – fogalmazott csapatunk edzője, aki nagy izgalommal és bizakodva várja a pénteken este hat órakor kezdődő visszavágót.

 

További hírek

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

2020. szep. 16.

Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-­SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

2020. szep. 16.

A Siófok elleni, papírforma-vereség után szerdán 18 órától Rácalmáson ismét egy olyan mérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatára, amit bármi áron, de meg kell nyerni a Boglári Akadémia-SZISE ellen.

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

2020. szep. 15.

Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

2020. szep. 13.

Senki sem gondolta volna a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnokból távozó dunaújvárosi játékosokról, hogy valójában kikaptak. Mindenki mosolygott és gratuláltak egymásnak játékosaink. A feldobott hangulat indokolt volt!!!

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

2020. szep. 12. #DKKA utánpótlás

A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat