„ACÉL A SZÍV!”
Miniszterelnöki gratuláció a Kohásznak!
Orbán Viktor miniszterelnök úr is gratulált együttesünknek az EHF Kupa megnyeréséhez.
Szó szerint özönlenek a jókívánságok a kupagyőzelem óta az Akadémia különböző elérhetőségeire, amelyeket ezúton is köszönünk, és igyekszünk egyenként megválaszolni.
A mérkőzés másnapján Orbán Viktor miniszterelnök úr levelét is megkapta Radulovics Bojana szakmai igazgató. Orbán Viktor levelében kiemelte, hogy különösen büszke azokra a győzelmekre, amelyeket korábbi sikeres sportolók vezetőként érnek el. "Hiszem, hogy az ilyen és ehhez hasonló eredmények nemcsak a játékosokat és szurkolókat lelkesítik, hanem erőt és biztatást adnak a következő sportoló generációknak is." Záró soraiban az EHF-Kupa elnyerése mellett gratulált az utánpótlás-neveléshez, és sok hasonló győzelmet kívánt Dunaújvárosnak.
Válaszában Boki köszönetet mondott azokért az érzelmi és anyagi támogatásokért, melyeket az ország vezetőitől és szakmai testületeitől kapott a dunaújvárosi Akadémia megalakulása óta. "Öt év nem nagy idő egy sportszervezet felépítéséhez, de pont elegendő egy kisebb fajta csoda eléréséhez. Csak nagyon sok munka, összefogás és alázat szükséges hozzá. A Kohász Akadémia valamennyi munkatársa, játékosa és szurkolója nevében köszönöm, hogy magyar csapatként dicsőséget szerezhettünk hazánknak és városunknak. Ez a siker kétszeres erőfeszítésekre sarkall bennünket, és még inkább hiszünk abban, hogy jó az út, amin járunk"- fogalmazott a szakmai igazgató."
További hírek
Erőltetett menetben az U14-esek
2019. már. 14. #DKKA utánpótlásErős ellenfelekkel szemben vívott komoly csatákat akadémiánk sérülésektől és betegségektől sújtott U14-es csapata.
Hasznos edzőmeccs a Budaörs ellen
2019. már. 12.Háromgólos, 28-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott felkészülési találkozón.
Továbbra is hibátlanul az ifiknél
2019. már. 11. #DKKA utánpótlásA megyei felnőtt bajnokságban nagy küzdelem után vereséget szenvedett, az ifjúságiak mezőnyében viszont ezúttal sem hibázott akadémiánk hármas számú serdülő csapata.
Biztos győri győzelem
2019. már. 06.Tizenegy gólos, 36-25-ös vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a bajnki címvédő Győr vendégeként.
Látogatás a címvédőnél
2019. már. 05.A bajnoki címvédő, jelenleg is listavezető Győri Audi ETO KC vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.