„ACÉL A SZÍV!”
Szoros vereség Érden
Nehéz mérkőzés várt szombaton a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesére, mely a bajnoki címvédő Győr elleni csata után ezúttal a tavalyi negyedik helyezett, s a nyáron alaposan megerősített Érd otthonába látogatott.
A találkozónak nem a mieink voltak az esélyesei, s maga a mérkőzés sem kezdődött úgy, ahogy azt reméltük, mert az érdiek védekezése többször is megoldhatatlan feladat elé állította csapatunkat, aminek köszönhetően a házigazdák többször is könnyű gólokat szerezhettek, így a játékrész derekán már ötgólos hazai vezetést mutatott az eredményjelző (9-4). Mátéfi Eszter fiatal együttese azonban nem adta fel a küzdelmet, s támadásait, valamint védekezését is összekapta az ezt követő időszakban, ám hiába jött fel három találatra is, a véghajrában úgy tűnt, hogy a házigazdák zárják sikeresebben az első félidőt (16-11). Az utolsó két percben szerencsére sikerült faragni a hátrányból, így a második félidő előtt még mindig nyílt volt a meccs (16-13).
A térfélcserét követően sem ijedt meg vetélytársától fiatal csapatunk, mely remek erényeket csillogtatva folytatta felzárkózását, s alig telt el tíz perc a második felvonásból, mikor sikerült minimálisra csökkentenie hátrányát, vagyis benne volt a levegőben egy komolyabb meglepetés lehetősége is (22-21). A találkozó hajrájában azonban fáradni látszottak a mieink, ami több ki nem kényszerített hibához is vezetett, melyeket könyörtelenül kihasznált a hazai csapat. Emiatt ismét nőni kezdett a két csapat köztikülönbség, s bár csapatunk küzdőszellemével ekkor sem volt probléma, a pontatlanságoknak "köszönhetően" meglépett vetélytársunk, mely a hajrában már nem engedte ki a győzelmet a kezéből, s végül 33-27 arányú sikert aratott a magát majd' háromnegyed óráig remekül tartó dunaújvárosiak felett.
Érdi VSE – Dunaújvárosi Kohász KA
33-27 (16-13)
DKKA: Knezovic, Berta 5, Gera 3, Takács F. 4, Takács D. 5, Ferling 7, Takács L. 1, Csere: Pisák (kapus), Gáspár, Vadász, Sánta 2, Kővári. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Halason továbbra sem terem babér
2013. ápr. 18.A rájátszás második mérkőzésén titokban arról álmodoztunk, hogy megtörik a "halasi átok", és végre mindenki jó formába lendülve érkezik az eddig mumusként tisztelt kunsági csapat otthonába. Sajnos most sem sikerült, a rossz híreket cáfolva koncentráltan és hatékonyan kézilabdáztak vendéglátóink, míg együttesünk ezúttal a szerencsével is hadilábon állt.
Nyári kézilabda tábor
2013. ápr. 12. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia nyári tábort szervez Radulovics Bojana és Mátéfi Eszter szakmai irányításával
Kapaszkodik felfele NB II-es csapatunk: már csak egy ugrásnyira a dobogó
2013. ápr. 10.Igazi négypontos rangadóra utazott az NB II-ben is vitézkedő junior csapatunk Dabasra. A vendégsiker helycserét jelenthetett a tabellán, amit sikerült is elérni a lányoknak.
Boki kivételes pályafutásának újabb, szép elismerése
2013. ápr. 10.Fair play Életmű díjat vehetett át ma Radulovics Bojana, akadémiánk szakmai vezetője. Következzen a MOB hivatalos közleménye az eseményről, és Galériánkban néhány exkluzív fotó. Méltó helyre került...
Erima U13 országos elődöntő - vissza a térképre
2013. ápr. 08. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia létrehozásának egyik célja volt, hogy városunk ismét rangot vívjon ki magának a magyar kézilabda sportban, és ennek megfelelően, mint képzési központ, rangos viadalok házigazdája legyen. Az első lépéseket ezen a vonalon is megtettük: szerdán egy országos elődöntő helyszíne lesz a városi sportcsarnok.
2015-16 EHF Kupagyőztes




