„ACÉL A SZÍV!”
Szoros vereség Érden
Nehéz mérkőzés várt szombaton a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesére, mely a bajnoki címvédő Győr elleni csata után ezúttal a tavalyi negyedik helyezett, s a nyáron alaposan megerősített Érd otthonába látogatott.
A találkozónak nem a mieink voltak az esélyesei, s maga a mérkőzés sem kezdődött úgy, ahogy azt reméltük, mert az érdiek védekezése többször is megoldhatatlan feladat elé állította csapatunkat, aminek köszönhetően a házigazdák többször is könnyű gólokat szerezhettek, így a játékrész derekán már ötgólos hazai vezetést mutatott az eredményjelző (9-4). Mátéfi Eszter fiatal együttese azonban nem adta fel a küzdelmet, s támadásait, valamint védekezését is összekapta az ezt követő időszakban, ám hiába jött fel három találatra is, a véghajrában úgy tűnt, hogy a házigazdák zárják sikeresebben az első félidőt (16-11). Az utolsó két percben szerencsére sikerült faragni a hátrányból, így a második félidő előtt még mindig nyílt volt a meccs (16-13).
A térfélcserét követően sem ijedt meg vetélytársától fiatal csapatunk, mely remek erényeket csillogtatva folytatta felzárkózását, s alig telt el tíz perc a második felvonásból, mikor sikerült minimálisra csökkentenie hátrányát, vagyis benne volt a levegőben egy komolyabb meglepetés lehetősége is (22-21). A találkozó hajrájában azonban fáradni látszottak a mieink, ami több ki nem kényszerített hibához is vezetett, melyeket könyörtelenül kihasznált a hazai csapat. Emiatt ismét nőni kezdett a két csapat köztikülönbség, s bár csapatunk küzdőszellemével ekkor sem volt probléma, a pontatlanságoknak "köszönhetően" meglépett vetélytársunk, mely a hajrában már nem engedte ki a győzelmet a kezéből, s végül 33-27 arányú sikert aratott a magát majd' háromnegyed óráig remekül tartó dunaújvárosiak felett.
Érdi VSE – Dunaújvárosi Kohász KA
33-27 (16-13)
DKKA: Knezovic, Berta 5, Gera 3, Takács F. 4, Takács D. 5, Ferling 7, Takács L. 1, Csere: Pisák (kapus), Gáspár, Vadász, Sánta 2, Kővári. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
ÉLŐ közvetítés
2020. dec. 15.Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán
kezdés: 2020.12.15 18:00
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.