„ACÉL A SZÍV!”
Kupaindulást ér az EHF-siker
Részt vehet az összevont EHF kupa 2016/2017-es küzdelmeiben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Erről Soós Balázs, a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Bizottságának titkára tájékoztatta Akadémiánkat.
Mint azt a nemzetközi kézilabda élet nyomon követői tudják, a 2016/2017-es szezonban összevonja a női kézilabdázók EHF Kupa és KEK küzdelmeit az Európai Kézilabda Szövetség (EHF). Az összevonást azzal indokolták, hogy több résztvevő együttesnek komoly anyagi nehézségeket okozott eljutnia egy-egy mérkőzésre, ezért több alkalommal is előfordult, hogy anyagi okok miatt kellet feladnia pályaválasztói jogát a sorozatokban szereplő csapatoknak.
Az EHF hivatalos ranglistája alapján a 2016/2017-es szezonban öt magyar klubcsapat indulhat el a nemzetközi kupákban, ez kettő BL-helyet, valamint három EHF Kupa pozíciót jelent a magyar klubcsapatoknak. A közelmúltban többen is érdeklődtek nálunk, hogy a Debrecen elleni bajnoki búcsú, majd az EHF Kupa megnyerése milyen módon befolyásolja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 2016/2017-es nemzetközi kupaszereplését.
Nos, úgy tűnik, hogy megnyugodhatnak a Kohász csapatáért szurkolók, ugyanis irodavezetőnk, Horváth Tibor elmondta, a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Bizottságának titkára, s egyben nemzetközi igazgató-helyettese, Soós Balázs arról tájékoztatta az Akadémiát, hogy a hétvégi kupagyőzelemnek köszönhetően a következő szezonban is részt vehet az EHF Kupa küzdelmeiben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
További hírek
ÉLŐ közvetítés
2020. dec. 15.Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán
kezdés: 2020.12.15 18:00
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.