„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Magabiztos továbbjutás

2016. máj. 11.
  • Facebook

A hazai pályán aratott kétgólos siker után idegenben is legyőzte a Vác együttesét akadémiánk felnőtt csapata.

AZ EHF Kupa megnyerését követően sem pihenhetett sokat csapatunk, mely ma este fél héttől már Vácon lépett pályára a bajnokság középházi rájátszásának visszavágóján. A párharc első összecsapását 27-25-re nyerték a mieink Dunaújvárosban, s ahhoz, hogy a bajnokság hajrájában az ötödik helyért játsszanak, ezt a kétgólos előnyt kellett megtartaniuk mai vendéglátójukkal szemben.

Nagy kérdés volt, hogy a kupagyőzelem után mennyire tud felpörögni csapatunk, s bizony az első percekben igencsak úgy tűnt, hogy nagyon nem hiányzik játékosainknak az újabb meccs. Sok technikai hibával, két hazai góllal kezdtek a felek, s bár együttesünk gyorsan egyenlített, a folytatásban sem támadásban, sem védekezésben nem igazán ment a mieinknek, így a 8. percben 5-2-re meglépett a Vác. Zdravko Zovko gyorsan át is szervezte csapatát, s ennek köszönhetően meg is kezdte a felzárkózást a Kohász. Ebben komoly szerepe volt Szalai Babettnek, akinek a beállása sokat lendített a mieink játékán.

Játékosaink végre odafigyeltek a befejezésekre is, 7-7-nél utolérték ellenfelüket, s mikor a 19. percben Vincze is betalált a hazai kapuba, már 10-9-re a Kohász vezetett. A váciak komoly hullámvölgybe kerültek ekkor, rövid időn belül két hetesüket is védte Oguntoye, míg a túloldalon Tricsuk egyszer, míg Bulath kétszer is betalált, így időt kellett kérnie a hazai szakvezetésnek (9-13). A félidő véghajrájában ismét sokat hibáztak a csapatok, s bár a hosszú gólcsendet Szondi törte meg a vendéglátóktól, Bulath újabb pontos átlövéssel gondoskodott arról, hogy a szünetre négygólos, 14-10-es vezetéssel vonulhasson csapatunk.
A fordulás után sajnos újra nagyon lassan kezdtek a mieink, s Zdravko Zovkonak már a második percben időt kellett kérnie, hogy rendet tegyen a fejekben (12-14). A rövid pauza után össze is szedte magát a Kohász, Kovács egymás után háromszor mattolta Bíró Blankát, majd miután Szalai is betalált a hazai kapuba, már a hazaiaknak kellett időt kérnie (14-19). így sem nyugodhattunk azonban meg, mert a feljavuló váci védekezésnek "hála" több támadást is elrontottunk, melyet három találattal válaszoltak a vendéglátók, s újra nyílt lett a meccs (16-19).

Oguntoye a lehető legjobb pillanatokban védett kétszer is nagyot, majd Vincze, Szalai és Horváth sem adott esélyt Bíró Blankának, így a 48. percben már összesítésben nyolc góllal állt jobban csapatunk a váciaknál (16-22). A hazaiaknak muszáj volt kockáztatniuk, de ebbe több hiba is csúszott, így a mieink nem csak tartották, könnyedén növelték is előnyüket, így öt perccel a meccs vége előtt már csak a különbség volt a kérdéses, a továbbjutás nem (18-26). A hajrában valamelyest csökkent a mieink koncentrációja, így csökkenteni tudta hátrányát a házigazda, de a Kohász végül nagyon simán, 28-22-re nyert, s kettős győzelemmel jutott tovább a párharcból, így a Fehérvár KC ellen az ötödik helyért játszhat a bajnokság véghajrájában.

Ipress Center-Vác - DKKA 22-28 (10-14) továbbjutott a DKKA kettős győzelemmel, 55-47-es gólkülönbséggel

Ipress Center-Vác: Bíró – Jovetic 2, Soós 5, Farkas V. 6 (4), Helembai 2, Basics 2, Szondi 4. Csere: Balog J. (kapus), Hámori 1, Tóth E., Vukcsevics, Gróz, Pelczéder, Ertl. Vezetőedző: Ottó Katalin.

DKKA: Oguntoye – Azari 1, Kovács A. 8 (3), Bulath 3, Triscsuk 1, Horváth B. 5, Vincze 3. Csere: Triffa (kapus), Takács D., Szalai B. 5, Hajtai, Nick, Klujber 2. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

 

További hírek

Kemény meccs vár a Kohászra

Kemény meccs vár a Kohászra

2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapat

A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Szinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapat

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Remek hajrával parádés siker

Remek hajrával parádés siker

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Ötgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Mindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat