„ACÉL A SZÍV!”
Az első sikerre várva
A Békéscsaba együttesét látja vendégül csapatunk a bajnokság harmadik fordulójában este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A feladat nem egyszerű, de nem is megoldhatatlan, ugyanis a mieink egyértelműen a siker reményében lépnek ma pályára.
A Győr és az Érd elleni vereségeket követően ma újabb feladat vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női kézilabdázóira, akik este hat órától a Békéscsaba gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Mai ellenfelünk nem kezdte túl jól a szezont, ugyanis Székesfehérváron nyolcgólos vereséget szenvedett, míg hazai pályán csak döntetlent játszott a fiatal debreceni csapattal, s a mieink abban reménykednek, hogy nem ma szerzi meg első győzelmét a vendégcsapat.
A feladat azonban nem lesz egyszerű, mivel a Békéscsaba keretében több jó képességű játékost is találhatunk, akik bármikor képesek eldöntetni egy-egy mérkőzést, ezért a mieinknek a támadások pontos befejezése mellett nagyon ügyelniük kell arra is, hogy védekezésük is megfelelően hatékony legyen. Sajnos a Kohász keretében történt egy szomorú változás is az ez elmúlt héten, mivel a régóta gerincbántalmakkal küszködő Takács Lili befejezte profi pályafutását, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elárulta, őt Gera Szimonetta pótolhatja majd a jobbszélső posztján. Csapatunk szakmai vezetője gyors, sok futásra építő játékot vár együttesétől, s ha ezt sikerül megvalósítani, akkor megszülethet a mieink első bajnoki győzelme, amihez persze nagy szükség lesz a lelkes hazai szurkolók támogatására is.
További hírek
Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott
2021. okt. 19. #DKKA utánpótlásOktóber 4. és 7. között került megrendezésre az ifjúsági válogatott összetartása.
Ezúttal a Siófok örülhetett
2021. okt. 16.Hiába a jó első félidő, a második harminc percben támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, így hazai pályán szenvedett 32-26-os vereséget a Siófoktól akadémiánk felnőtt csapata.
Itthon is legyőznék a Siófokot
2021. okt. 15.Kemény védekezéssel állítanák meg a Siófok rohanós játékát akadémistáink a két gárda szombat délutáni dunaújvárosi bajnokiján.
A korosztálya legtehetségesebbjei között!
2021. okt. 14. #DKKA utánpótlásKöteles Mira nemrégiben az MKSZ Komplex Tehetség Táborának válogató eseményén vett részt, és került be a legjobbak közé.
Mit nyújthat Neked az Akadémia?
2021. okt. 12. #DKKA utánpótlásBulath Anitát, aki immáron szakmai igazgatóként árgus szemekkel figyeli az Akadémiára érkező fiatalokat, illetve két kulcsjátékosunkat, Szalai Babettet és Kazai Anitát kérdeztük
2015-16 EHF Kupagyőztes




