„ACÉL A SZÍV!”
Kár a végéért
Egygólos, 28-27-es vereséggel szerezte meg a bajnokság ötödik helyét együttesünk a Fehérvár KC otthonában.
Az ötödik helyről döntő párharc visszavágóját játszotta ma este hat órától a Fehérvár KC ellen akadémiánk felnőtt csapata. Zdravko Zovko tanítványai kedvező helyzetből várhatták a ma esti, székesfehérvári találkozót, ugyanis az odavágón nyolc góllal 34-26-ra nyertek, vagyis a remélt ötödik pozíció megszerzéséhez a nyolcgólos előnyt kellett megőrizniük. Csapatunk bizakodva várta az összecsapást, s mint azt György László másodedző a kezdés előtt elmondta, nem az előny megtartásáért, hanem az újabb győzelemért utaztak el a megyeszékhelyre.
A kezdés mindenesetre a fehérváriak számára sikerült jobban, ugyanis első két támadásukat gólra váltották, ám a kezdeti bizonytalankodás után gyorsan magára talált együttesünk, mely Triscsuk és Takács révén gyorsan egalizált, majd 4-4-es állást követően sorozatban négy gólt jegyeztek a Zovko-tanítványok, így Deli Ritának már a 13. percben muszáj volt időt kérnie, hogy rendet tegyen játékosai fejében (4-8). A rövid pauza után sajnos elkezdett egyre többet hibázni együttesünk, melyet két góllal büntettek a vendéglátók is, így a 17. percben már Zdravko Zovkonak kellet magához hívni a Kohász játékosait (6-8).
A mesteri intelmek szerencsére hatottak, mert nem csak védekezésben, támadásban is feljavult együttesünk, mely Kovács és Azari találataival állította vissza a korábbi különbséget (6-10). A folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, ám a 25. percben Azari negyedik pontos befejezése után először vezetett öttel a Kohász, s nagyon úgy tűnt, hogy ezzel el is dőlt az ötödik hely sorsa, hiszen összesítésben már tizenhárom gól volt a mieink előnye. A félidő hajrájában minimálisan ugyan, de sikerült közelebb férkőznie a vendéglátóknak, de a szünetre így is biztos, 15-11-es vezetéssel vonulhatott csapatunk.
A térfélcserét követően egy kicsit ismét beragadtak a mieink, egymás után három tiszta ziccert is kihagytak, melynek köszönhetően a házigazdák egy 3-0-s rohammal kettőre csökkentették hátrányukat (14-16). A Kohász kézilabdázói a folytatásban sem tudtak igazán felpörögni, így a 40. percben már az egyenlítésért támadhatott a fehérvári alakulat, de egy labdaszerzés, valamint Szalai harmadik találata után újra kettővel vezetett a DKKA (16-18). A mieink szerencséjére a hazaiak is nagyon sok hibával játszottak az első tíz perc után, így Bulath, majd Klujber első góljai után a 45. percben újra négy találattal állt jobban ellenfelénél együttesünk (16-20).
Az összesítésben elért tizenkét fás különbség újra kissé könnyelművé tettek játékosainkat, amit Zdravko Zovko nem nézhetett sokáig tétlenül, így a fehérváriak két találata után gyorsan időt kért, ami után Vincze duplázott, s újra nyugodtabban szemlélhettük a meccset (18-22). A véghajrában mindent elkövettek azért a házigazdák, hogy legalább utolsó hazai meccsüket megnyerjék, s ebben sajnos partnernek bizonyultak a mieink is, akik az utolsó percekben rengeteget hibáztak támadásban, míg védekezésben egyáltalán nem figyeltek a fehérvári játékosokra, akik az utolsó négy percben négy gólt szerezve fordították a maguk javára az összecsapást (28-27). A győzelemnek tehát a Fehérvár KC örülhetett a szezon utolsó meccsén, ám a párharcot így is biztosan nyerte a Kohász, mely végül az ötödik helyen fejezte be az idei szezont.
További hírek
Győrött zártuk a szezont
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Győri szezonzáró előtt
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelem Kisvárdán
2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapatKiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
Nehéz hatvan perc vár a Kohászra
2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapatAz életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él
2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapatHuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával