„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kész a bajnoki menetrend

2016. júl. 14.
  • Facebook

Idegenben, az MTK Budapest ellen kezdi meg a 2016/2017-es bajnokság küzdelmeit felnőtt együttesünk.

A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették a 2016/2017-es szezon NB I-es sorsolását. Az élvonalban idén 14 együttes vesz majd részt, köztük természetesen együttesünk is, mely a hivatalos program szerint szeptember 17-én az MTK Budapest vendégeként kezdi meg a bajnoki küzdelmeket. A mieink első hazai találkozójára szeptember 25-éig kell várni, amikor a megyei rivális Alba Fehérvár KC csapata látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Az új szezonban nem rendezik meg a rájátszás küzdelmeit, vagyis a 26. forduló utáni eredmény lesz a bajnokság hivatalos végeredménye.

A DKKA csapatának NB I-es sorsolása

1. forduló 2016. 09. 17. MTK Budapest – DKKA
2. forduló 2016. 09. 25. DKKA – Alba Fehérvár KC
3. forduló 2016. 09. 28. DKKA – Békéscsabai ENKSE
4. forduló 2016. 10. 01. Siófok KC - DKKA
5. forduló 2016. 10. 16. DKKA - Budaörs
6. forduló 2016. 10. 30. Ipress Center Vác - DKKA
7. forduló 2016. 11. 13. DKKA – Győri Audi ETO KC
8. forduló 2016. 11. 20. Kisvárdai KC - DKKA
9. forduló 2016. 12. 30. DKKA – Kispest NKK
10. forduló 2017. 01. 08. FTC - DKKA
11. forduló 2017. 01. 15. DKKA - Érd
12. forduló 2017. 01. 29. DVSC - DKKA
13. forduló 2017. 02. 12. DKKA - Mosonmagyaróvár
14. forduló 2017. 02. 18. DKKA – MTK Budapest
15. forduló 2017. 03. 05. Alba Fehérvár KC - DKKA
16. forduló 2017. 03. 12. Békéscsabai ENKSE - DKKA
17. forduló 2017. 03. 25. DKKA - Siófok KC
18. forduló 2017. 03. 29. Budaörs - DKKA
19. forduló 2017. 04. 09. DKKA - Ipress Center Vác
20. forduló 2017. 04. 16. Győri Audi ETO KC - DKKA
21. forduló 2017. 04. 22. DKKA – Kisvárdai KC
22. forduló 2017. 04. 30. Kispest NKK - DKKA
23. forduló 2017. 05. 07. DKKA - FTC
24. forduló 2017. 05. 20. Érd - DKKA
25. forduló 2017. 05. 24. DKKA - DVSC
26. forduló 2017. 05. 28. Mosonmagyaróvár - DKKA

További hírek

Teljes a csapat!

Teljes a csapat!

2020. júl. 20.

Vágó Attila vezetőedző edzésén a névsorolvasáskor mindenki jelen volt!

Győzelemmel kezdett a Kohász

Győzelemmel kezdett a Kohász

2020. júl. 15.

Végig vezetve aratott megyőző, 38-28-as sikert akadémiánk felnőtt együttese az ifjúsági válogatott elleni edzőmérkőzésen.

Minden körülmény adott a fejlődéshez

Minden körülmény adott a fejlődéshez

2020. júl. 15.

Új igazolásunk, Moutsogianni Theodóra nem ismeretlen a dunaújvárosiak számára, hiszen saját nevelésű játékosunkról van szó, aki most a hazatérés mellett döntött.

MKSZ-ajánlás edzőmérkőzések és felkészülési tornák rendezésére

MKSZ-ajánlás edzőmérkőzések és felkészülési tornák rendezésére

2020. júl. 15.

A Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus-helyzet, valamint a Kormány a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020. (VII. 12.) rendelete nyomán ajánlást adott ki a sportszervezetek számára a 2020/2021-es bajnoki idényt megelőző felkészülési időszak edzéseivel és mérkőzés-rendezésivel kapcsolatban. 

Munkaruhát öltöttek a kézilabdázók

Munkaruhát öltöttek a kézilabdázók

2020. júl. 06.

Megkezdte a felkészülést a 2020/2021-es szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat