„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Karnik Szabina mindenkinek bizonyítana

2016. júl. 21.
  • Facebook

Nagy reményekkel igazolt Dunaújváros, s eredményes, jó játékra törekszik együttesünk új jobbátlövője, Karnik szabina.

Ahogy Kudor Kitti, úgy Karnik Szabina is Debrecenből szerződött együttesünkhöz. A 26 éves jobbátlövő pályafutása nagyobbik részét szülővárosában töltötte, melynek rengeteget köszönhet, de készen áll arra, hogy új környezetben, a magasabb elvárásoknak is megfelelve hozzon ki magából még többet a pályán.

- Nagyon jól érzem magam, a társak kedvesek, aranyosak és segítőkészek, persze volt, akit ismertem régebbről, jól érzem magam, tetszik Dunaújváros, de persze azért még barátkozni kell a lányokkal, szokni kell a helyzetet, a csapatot, ami természetes egy új játékos esetében, de eddig minden szuper. Egyedül az alapozás az, ami kicsit szokatlan, Debrecenben teljesen más típusú edzésekkel készültünk, itt lényegesen többet és máshogy futunk, de szerintem ezzel sem lesz semmi gondom – számolt be első benyomásairól a Kohász új játékosa.

Karnik Szabina igen korán megismerkedett a sportág alapjaival, ám hosszú és göröngyös út vezetett számára addig, míg stabil NB I-es játékos vált belőle.

 - Debreceni születésű vagyok, ott is kezdtem el kézilabdázni kilenc évesen, Emődi Tünde csoportjában, majd egész hamar felkerültem a nagyobbak közé, s az ifjúsági korosztályig végigjártam a szamárlétrát, ahogy azt illik. Ezt követően kerültem el Győrbe, mert elég komoly tehetségnek számítottam, ám a sérülések sajnos keresztülhúzták a számításaimat, ezek miatt nem tudtam azt a szintet hozni ott, amit kellett volna. Onnan végül Hajdúnánásra igazoltam, mert nekem tizennyolc évesen egy olyan csapatra volt szükségem, ahol folyamatosan játszhatok. Sajnos a sérülések miatt pont az az időszak veszett el nálam, amikor a többiek fejlődtek, megvethették a lábukat az első csapataiknál, s erre nekem a rengeteg lábadozás miatt nem volt ekkor esélyem. Sokat nyomott a latba, hogy iszonyatos honvágyam volt, ráadásul Hajdúnánáson játszott a testvérem is, így jól jött ez a lehetőség, különösen úgy, hogy sikerült újra felépítenem magam. Az ott eltöltött két és fél év alatt jó szezonjaim voltak, meghatározó játékos lettem. 2011-ben sajnos nehéz helyzetbe került a Debrecen, s Köstner Vilmos felhívott, hogy számítanának rám, így hazaszerződtem, s egészen idáig a Lokiban is játszottam.

Csapatunk új átlövője tisztában van azzal, hogy Dunaújvárosban újra bizonyítania kell, de nem fél a kihívástól, s az sem riasztja el, hogy posztján a magyar bajnokság egyik legeredményesebb játékosa a vetélytársa.

- Az élvonalban én gyakorlatilag csak Debrecenben szerepeltem eddig, s azért huszonhat évesen már kíváncsi voltam arra, hogy innen még hova tudok esetleg feljebb lépni. Szeretem feszegetni a saját határaimat, úgy gondolom, hogy sokkal többre vagyok képes annál, amit eddig elértem, s ebben sok segítséget nyújthat nekem az, hogy Dunaújvárosban szerepelhetek. Nyilván ehhez rengeteg gyakorlásra, némi szerencsére is szükség van, de nagyon elszánt embernek tartom magam, s képes vagyok rengeteget dolgozni azért, hogy amit kitűztem magam elé, azt el is érjem. A jobb lábamat egyszer, a balt hatszor műtötték, korábban azt mondták nekem, hogy maximum egy jó NB I/B-s játékos lehetek, erre most itt vagyok egy olyan csapatnál, amelyik az EHF Kupa címvédője, s mindezt annak köszönhetem, hogy óriási elszántsággal dolgoztam eddig, s így teszek majd a jövőben is. Mikor idejöttem, sok embertől megkaptam, hogy normális vagyok-e, hogy Dunaújvárosba szerződök, ahol Kovács Anna személyében az NB I egyik legeredményesebb játékosa szerepel a posztomon, s a biztos debreceni játékperceket felcserélem a bizonytalanra. Nem gondolom, hogy ez olyan nagy problémát jelentene, nekem akkor kell bizonyítanom, amikor az edző pályára küld, s én mindent el is fogok követni azért, hogy a rendelkezésre álló játékidőben megmutassam, hogy mit tudok. Emellett Anna teljesen más típusú játékot játszik, mint én, kiváló a lábmunkája, betörésekben nagyon erős, én meg pont a másik véglet vagyok, elsősorban kívülről szeretek vállalkozni. Két évre szerződtem Dunaújvárosba, az a célom, hogy ebben az időszakban kihozzam magamból a maximumot, jó szezonokat szeretnék futni egyénileg is, s persze nagyon bízom abban, hogy hozzá tudok járulni a Kohász minél eredményesebb szerepléséhez is, mert az a legfontosabb.

Együttesünk vezetőedzője, Zdravko Zovko is örült Szabina leszerződtetésének, vele tovább bővül a mieink taktikai repertoárja, s biztos abban, hogy Kovács Annával együtt remekül meg tudják majd oldani a jobbátlövő posztját.

- A tavalyi szezonban mindössze egyetlen játékosunk volt a jobbátlövő posztra, s bár húzóemberünk volt, egy játékos kevés egy ilyen fontos posztra. Anna és Szabina játékát jól tudjuk majd variálni, már csak azért is, mert eltérő stílusban játszanak, ami a variációs lehetőségeinket is bővíti, ráadásul Szabina támadásban és védekezésben is használható. Szintén fontos, hogy Kudor Kittivel régóta együtt játszanak, jól ismerik egymást, amiből mi is csak profitálhatunk, szóval biztos vagyok abban, hogy a segítségünkre lesz az előttünk álló szezonban" – fogalmazott a szakember.

Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Ónodi Zoltán felvétele)

További hírek

Kemény meccs vár a Kohászra

Kemény meccs vár a Kohászra

2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapat

A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Szinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapat

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Remek hajrával parádés siker

Remek hajrával parádés siker

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Ötgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Mindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat