„ACÉL A SZÍV!”
Csapatunk nyári programja
Két külföldi edzőtábor, több felkészülési mérkőzés, s nagyon kemény fizikai munka vár csapatunkra a nyári felkészülés ideje alatt.
Mint arról beszámoltunk, hétfőn megkezdte a közös gyakorlásokat együttesünk az új szezon küzdelmeire. A nyári felkészülés első két hete fizikai felmérőkkel, ismerkedéssel, s természetesen kőkemény fizikai munkával telik majd, ám a harmadik héten már edzőmeccsen is szerelést húznak csapatunk tagjai.
Július 31-én az U23-as, az U18-as és az U16-os korosztály együttesei Viborgba látogatnak, hogy részt vegyenek a hagyományos Generation Handball elnevezésű nemzetközi tornán, melyen az elmúlt két évben nagyon szép dunaújvárosi sikereknek is örülhettünk. Felnőtt csapatunk augusztus 5-én este hat órától a Budaörs otthonában lép pályára, majd egy héttel később, augusztus 12-én és 13-án kerül sor a Kohász Kupára, melyen a német Metzingen, a horvát Podravka, a dán Viborg, valamint két magyar csapat, a Debrecen és a Békéscsaba látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
Az EHF Kupa fináléjában legyőzött Metzingen egyébként már 8-án megérkezik dunaújvárosi edzőtáborába, s minden valószínűség szerint 10-én meg is mérkőzik majd együttesünkkel, mely nem sokkal a Kohász Kupa után, augusztus 15-én viszonozza Konkoly Csaba csapatának látogatását. Kézilabdázóink augusztus 21-én térnek haza Németországból, ám 25-én a horvát Sesvete, majd 26-án a Podravka vendégeként lépnek pályára újabb edzőmérkőzéseken. Augusztus 30-án a Ferencvárossal méri össze erejét együttesünk, mely szeptember 3-án és 4-én a váciak felkészülési tornáján vesz részt, majd szeptember 7-én a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC otthonába látogatnak Kovács Annáék. A felkészülési mérkőzések sorozatát a Sesvete elleni dunaújvárosi találkozó zárja, melyre szeptember 10-én kerítenek sort kézilabdázóink.
További hírek
Strandkézilabdában is a legjobbak között
2022. jún. 05. #DKKA utánpótlásAz elmúlt hónapban több kiválasztót is tartott a válogatott serdülő és ifjúsági korú játékosok számára.
Visszatér az EHF Kupa-győztes kapus
2022. jún. 03.A Dunaújvárosba visszatérő kiváló hálóőr négy év után öltheti magára akadémiánk felnőtt együttesének mezét.
Negyedik hely a kupában
2022. máj. 29.Nem sikerült megszereznie a harmadik helyet együttesünknek a Magyar Kupában, miután a debreceni bronzmeccsen 27-20-as vereséget szenvedett a Siófoktól.
A bronzért játszhatunk a kupában
2022. máj. 28.Nem volt esély a Győr elleni elődöntőben, ám a bronzérem még összejöhet kézilabdázóinknak a Magyar Kupa négyes fináléjában.
Méltó szezonzárás
2022. máj. 27.A Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel akadémiánk felnőtt együttese az előttünk álló hétvégén.