„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Vereség a Vác ellen

2012. szep. 30.
  • Facebook

Nem tudta megnehezíteni a házigazda Vác dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a bajnokság újabb fordulójában, a vendéglátók ugyanis végig vezetve, 29-22-es sikert arattak Mátéfi Eszter csapata ellen.

Az idei szezonban is jól szereplő Vác otthonába látogatott szombaton a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, s bár a meccsnek a hazaiak voltak az esélyesei, Mátéfi Eszter vezetőedző fegyelmezett, jó játékban bízva várta az összecsapást.
Az első negyed óra azonban egyáltalán nem sikerült együttesünknek, mely csak 2-1-ig tartotta a lépést a váciakkal, ám az ezt követő tíz percben is csak egyetlen találatig jutott, így a játékrész derekán 7-2-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Vezetőedzőnk időkéréssel próbálta rendezni a sorokat, ami annyira sikerült, hogy valamelyest csökkent a két gárda közti különbség, ám három gólnál közelebb egyszer sem tudtuk megközelíteni a Gulyás-csapatot, mely a véghajrában is pontosabban játszott a mieinknél, így 14-10-es előnnyel vonulhatott a pihenőre.
A térfélcserét követően sajnos ismét "beragadt" a Kohász, mely hat perc alatt csak egy találatot szerzett, cserébe viszont négyet kapott, s ekkor már végleg eldőlni látszott a mérkőzés (18-11). Úgy meg aztán pláne, hogy hiába vált gólerősebbé a mieink támadójátéka, s hiába szerzett az újonnan igazolt Bódi Bernadett is egyre több találatot, a védekezéssel továbbra sem lehettünk elégedettek, így a 47. percben már tíz góllal állt jobban a házigazda (25-15). A két pont sorsa sajnos ekkor már eldőlt, így a hátralévő időben igyekezett csökkenteni a különbségen csapatunk, s bár ezt sikerült is megoldania Ferlingéknek, a Vác 29-22-es győzelméhez ezúttal nem férhetett kérdés.

Váci NKSE – Dunaújvárosi Kohász KA
29-22
(14-10)
Dunaújvárosi Kohász KA: Knezovics, Bódi 7, Gáspár 2, Sánta, Takács D. 1, Ferling 4, Berta N. 1. Csere: Pisák (kapus), Takács F. 1, Gera 4, Kővári, Orbán L. 1, Vadász, Kemény 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Három pont Nagyatádról

Három pont Nagyatádról

2017. már. 27. #DKKA utánpótlás

Juniorjaink döntetlent játszottak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Nagyatád otthonában lejátszott NB I/B-s bajnokin.

Horváth Roland (SKC) nyilatkozik

Horváth Roland (SKC) nyilatkozik

2017. már. 27.

Horváth Roland nyilatkozik a DKKA-Siófok mérkőzés után

György László nyilatkozik DKKA- Siófok

György László nyilatkozik DKKA- Siófok

2017. már. 26.
2017 03 25 DKKA Siófok György László nyilatkozik
 
Csapó Kyra nyilatkozik DKKA-Siófok

Csapó Kyra nyilatkozik DKKA-Siófok

2017. már. 26.

2017 03 25 DKKA Siófok Csapó Kyra nyilatkozik

Nem volt esélye a Siófoknak

Nem volt esélye a Siófoknak

2017. már. 25.

Talán a vártnál is jóval simábban, 35-21-es győzelmet arattunk ma este a Siófok elleni bajnoki találkozón.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat