„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelem Budaörsön

2016. aug. 05.
  • Facebook

Szoros csatában aratott 29-27-es győzelmet első felkészülési mérkőzésén együttesünk a Budaörs otthonában. ..

Nyári felkészülésének harmadik hetében végre már edzőmérkőzéssel törte meg a futó- és konditermi gyakorlások monotonitását a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely ma este hat órától a nyáron alaposan megerősített Budaörs otthonában  lépett pályára.
Zdravko Zovko tanítványai alaposan megszenvedtek a házigazdákkal, akik végig hatalmas lelkesedéssel játszottak, s az első félidőben tartották is a lépést a mieinkkel, így harmincpercnyi játékot követően 12-12-es állással vonultak pihenőre a csapatok.

A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, valamivel jobban odafigyeltek a támadásra a felek, ám a védekezésre egyik edző sem lehetett igazán büszke. A véghajrát azonban a Kohász kézilabdázói bírták jobban, s végül 29-27-es győzelmet arattak a mindkét csapat számára igen hasznos felkészülési találkozón.

Budaörs – DKKA 27-29 (12-12)

A DKKA gólszerzői: Kovács A., Azari 4, Szalai 4, Micijevic 4, Karnik 3, Takács D. 2, Cifra 2, Kudor 2, Molnár 1, Vincze 1, Termány 1.

 

2016. augusztus 5. (péntek) 19:52 - spigott

További hírek

Lányok és fiúk!

Lányok és fiúk!

2021. okt. 08.

Különös, ám annál hasznosabb edzőmérkőzésen vannak túl a mieink.

DKKA Kiválasztó Nap - 2021.10.23.

DKKA Kiválasztó Nap - 2021.10.23.

2021. okt. 05. #DKKA utánpótlás

Legyen PIROS betűs az ünnep, gyere és próbáld ki magad!

Idősebb csapatok ellen is felveszik a versenyt

Idősebb csapatok ellen is felveszik a versenyt

2021. okt. 05. #DKKA utánpótlás

Krupják-Molnár Beatrix csapata két fronton is helyt áll.

A véghajrá nem sikerült idegenben

A véghajrá nem sikerült idegenben

2021. okt. 01.

Közel ötven percig nyílt volt a mérkőzés, a végén azonban a mosonmagyaróváriak győzelemnek örülhettek a győzelemnek.

A Mosonmagyaróvár következik

A Mosonmagyaróvár következik

2021. szep. 30.

Idegenben, a Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat