„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Most a Metzingen örülhetett

2016. aug. 10.
  • Facebook

Négygólos vereséget szenvedett együttesünk a Metzingen elleni felkészülési találkozón.

Pár hónapja még az EHF Kupa döntőjében, míg ma este edzőmérkőzésen, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban mérkőzött meg egymással akadémiánk és a német Metzingen felnőtt csapata. A két együttes közül nálunk volt lényegesen nagyobb mozgás a nyáron, így kíváncsian vártuk, hogy mire jut az alaposan átalakult Kohász a Konkoly-tanítványok ellen úgy, hogy két válogatottja, Oguntoye Viktória és Kovács Anna sem állhatott ezúttal Zdravko Zovko rendelkezésére.

Nos, a mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a meglehetősen új felállás egyáltalán nem zavarja a mieinket a gólszerzésben, hiszen szépen termeltek a lányok, az ugyanakkor szintén nyilvánvaló volt, hogy védekezésben bőven van még miben javulnia a csapatnak, mert a németek hasonló eredményességgel szórták a gólokat. Ezzel együtt rendre a mieink játszhattak egy-kétgólos előnyben, s ugyan a védelem és a kapusteljesítmény sem hozta a várt szintet, a játékrész derekán 10-8-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Ezt a különbséget egészen a 24. percig tartották is a mieink, ám a félidő hajráját nagyon elrontották, mert a kezdőcsapat átvariálása után megtört a lendület, a kihagyott helyzetekből rendre indult az ellenfél, mely a félidei szünethez érve nemcsak egyenlített, hanem négygólos előnyre tett szert (15-19).

A térfélcserét követően már öt fával is vezetett a Metzingen, amikor elkezdett jobban odafigyelni védekezésére a Kohász, Pálinkás, majd a kapuba visszaálló Csapó is több alkalommal védett, így fogyni kezdett a vendégek előnye. Hornyák két szép átlövése, majd Kudor sikeres büntetői után már csak két gól volt a mieink hátránya sőt, tíz perccel a meccs vége előtt már az egyenlítés is benne volt a levegőben (27-28). A véghajrában újra átszervezte együttesét Zdravko Zovko, akinek nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem az, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon, ám a változtatások nem hozták meg a remélt eredményességet, mert a mieink támadójátéka és védekezése is megbomlott, így pillanatok alatt hat góllal lépett meg az ellenfél (29-35).

Csapatunknak az utolsó percekben sikerült valamelyest csökkentenie a különbséget, ám az egyenlítésre már nem volt esélye, így végül 32-36 arányú vereséget szenvedett a mindkét együttes számára hasznos tapasztalatokkal bíró összecsapáson.

DKKA – Metzingen 32-36 (15-19)

DKKA: Csapó, Azari 3, Karnik 2, Szalai, Cifra 2, Micijevic 3, Vincze 3. Csere: Pálinkás (kapus), Takács D. 2, Klujber 3, Termány 1, Molnár 2, Hornyák 4, Kudor 7. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

Metzingen: Obein, Beddies 4, Loseth 5, Loerper 9, Behnke 8, Weigel, Vollebregt 2. Csere: Weiss (kapus), Zapf 3, Szekerczés 3, Karlsson, Ingenpas 2, Obradovic, Michielsen. Vezetőedző: Konkoly Csaba.

Főoldali kép: dunaujvaros.com

További hírek

Felkészülési menetrend

Felkészülési menetrend

2019. jún. 24.

Elkészült felnőtt csapatunk nyári felkészülési mérkőzésbeosztása.

 Egy magyar csapat az itthoni nemzetközi bajnokságban

Egy magyar csapat az itthoni nemzetközi bajnokságban

2019. jún. 07.

Évzáró vacsorán értékelték a szezont - A Dunaújvárosi Hírlap beszámolója a szezonzáró eseményről.

Felhívás szurkolóinkhoz!

Felhívás szurkolóinkhoz!

2019. jún. 05.

A DKKA évadnyitó sajtótájékoztatóval egybekötött közönség- és közösségszervező ankétot tart szurkolói számára július 10-én a Campus étteremben

 

Előtérben a hosszú távú koncepció

Előtérben a hosszú távú koncepció

2019. jún. 01.

Ügyvezetőnk, Nyakacska Zsolt, új, három évre szóló megbízási szerződést írt alá.

Évértékelő

Évértékelő

2019. máj. 29.

György László vezetőedző értékelte akadémiánk felnőtt együttesének 2018/2019-es szezonját a D+ TV kamerái előtt.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat