„ACÉL A SZÍV!”
Most a Metzingen örülhetett
Négygólos vereséget szenvedett együttesünk a Metzingen elleni felkészülési találkozón.
Pár hónapja még az EHF Kupa döntőjében, míg ma este edzőmérkőzésen, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban mérkőzött meg egymással akadémiánk és a német Metzingen felnőtt csapata. A két együttes közül nálunk volt lényegesen nagyobb mozgás a nyáron, így kíváncsian vártuk, hogy mire jut az alaposan átalakult Kohász a Konkoly-tanítványok ellen úgy, hogy két válogatottja, Oguntoye Viktória és Kovács Anna sem állhatott ezúttal Zdravko Zovko rendelkezésére.
Nos, a mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a meglehetősen új felállás egyáltalán nem zavarja a mieinket a gólszerzésben, hiszen szépen termeltek a lányok, az ugyanakkor szintén nyilvánvaló volt, hogy védekezésben bőven van még miben javulnia a csapatnak, mert a németek hasonló eredményességgel szórták a gólokat. Ezzel együtt rendre a mieink játszhattak egy-kétgólos előnyben, s ugyan a védelem és a kapusteljesítmény sem hozta a várt szintet, a játékrész derekán 10-8-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Ezt a különbséget egészen a 24. percig tartották is a mieink, ám a félidő hajráját nagyon elrontották, mert a kezdőcsapat átvariálása után megtört a lendület, a kihagyott helyzetekből rendre indult az ellenfél, mely a félidei szünethez érve nemcsak egyenlített, hanem négygólos előnyre tett szert (15-19).
A térfélcserét követően már öt fával is vezetett a Metzingen, amikor elkezdett jobban odafigyelni védekezésére a Kohász, Pálinkás, majd a kapuba visszaálló Csapó is több alkalommal védett, így fogyni kezdett a vendégek előnye. Hornyák két szép átlövése, majd Kudor sikeres büntetői után már csak két gól volt a mieink hátránya sőt, tíz perccel a meccs vége előtt már az egyenlítés is benne volt a levegőben (27-28). A véghajrában újra átszervezte együttesét Zdravko Zovko, akinek nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem az, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon, ám a változtatások nem hozták meg a remélt eredményességet, mert a mieink támadójátéka és védekezése is megbomlott, így pillanatok alatt hat góllal lépett meg az ellenfél (29-35).
Csapatunknak az utolsó percekben sikerült valamelyest csökkentenie a különbséget, ám az egyenlítésre már nem volt esélye, így végül 32-36 arányú vereséget szenvedett a mindkét együttes számára hasznos tapasztalatokkal bíró összecsapáson.
DKKA – Metzingen 32-36 (15-19)
DKKA: Csapó, Azari 3, Karnik 2, Szalai, Cifra 2, Micijevic 3, Vincze 3. Csere: Pálinkás (kapus), Takács D. 2, Klujber 3, Termány 1, Molnár 2, Hornyák 4, Kudor 7. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
Metzingen: Obein, Beddies 4, Loseth 5, Loerper 9, Behnke 8, Weigel, Vollebregt 2. Csere: Weiss (kapus), Zapf 3, Szekerczés 3, Karlsson, Ingenpas 2, Obradovic, Michielsen. Vezetőedző: Konkoly Csaba.
Főoldali kép: dunaujvaros.com
További hírek
Nem borult a papírforma
2022. szep. 16.Hiába tartotta magát jól sokáig, az első felvonás utolsó tíz percében veszítette el a DVSC elleni debreceni bajnokiját akadémiánk felnőtt együttese.
Bravúrra készül együttesünk
2022. szep. 15.A tavalyi bronzérmes otthonában is győzelmet tűzi ki maga elé akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.
Küzdelemből jeles: Döntetlen a fehérvári kézithrilleren
2022. szep. 09.Fordulatos, nagy csatában, az utolsó másodpercben szerzett góllal ért el 26-26-os döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni megyei rangadón.
Bérletinformáció
2022. szep. 08.Többen is érdeklődtek, ezért mérlegelve a helyzetet Akadémiánk úgy döntött, lehetővé teszi a bérlet vásárlását a 2022/23-as szezonra.
Megyei rangadó előtt
2022. szep. 08.Idegenben, az Alba FKC elleni mérkőzésen szerezheti meg második bajnoki győzelmét akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.