„ACÉL A SZÍV!”
Négygólos siker Göppingenben
16-11-es félidei vezetés után 31-27-re győzte le együttesünk a Göppingen csapatát Németországban.
A hét eleje óta Németországban, a Metzingen vendégeként edzőtáborozik akadémiánk felnőtt együttese. Zdravko Zovko tanítványai szűk egy hetet töltenek Németországban, ahol a napi tréningek mellett felkészülési találkozókat is játszik a csapat. Jó hír a mieink háza tájáról, hogy már a válogatottak, Kovács Anna és Oguntoye Viktória is csatlakozott a kerethez, az viszont már kevésbé örömteli, hogy utóbbi sérülten érkezett vissza a nemzeti csapat edzőtáborából, s mivel állapota nem javult, ezért pénteken idő előtt hazatér, hogy Dunaújvárosban kezeljék derékbántalmait.
A csapat egészséges része azonban keményen gyakorol, s emellett edzőmérkőzésekkel is készül az új idény kihívásaira. A mieinkre három felkészülési meccs vár a héten, melyekből az elsőt már le is játszották szerdán este, méghozzá a német első osztályban szereplő Göppingen otthonában. Zdravko Zovko együttese 16-11-es félidei vezetés után 31-27-re nyert a jól felkészített házigazdák ellen úgy, hogy az eddigi mérkőzésekhez hasonlóan most is minden játékosának lehetőséget adott a szakvezetés.
Göppingen – DKKA 27-31 (11-16)
Gólszerzőink: Hornyák 5, Azari 3, Szalai 3, Micijevic 2, Vincze 5, Kovács A. 5, Termány 2, Molnár 1, Karnik 1, Kudor 2, Klujber 2.
További hírek
Jegy- és bérletinformáció a 2018/2019-es szezonra
2018. aug. 29.Kialakultak a jegy és bérletáraink az előttünk álló időszakra.
Hazai siker az U14-eseknél
2018. aug. 26. #DKKA utánpótlásAz U12-esek mezőnyében a Kozármisleny, az U14-eseknél akadémiánk csapata nyerte a II. Horváth Nikolett Emléktornát.
Győzelem az edzőmeccsen
2018. aug. 23.Sima, 41-27-es győzelmet aratott a Kispest elleni felkészülési találkozón akadémiánk felnőtt együttese.
Edzőmeccs a Kispest ellen
2018. aug. 21.Az NB I/B Keleti Csoportjában szereplő Kispest látogat csütörtökön délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
Második hely a Kohász Kupán
2018. aug. 17.Nagy csatában ért el 26-26-os dönteltent együttesünk a Budaörs ellen a Kohász Kupa utolsó játéknapján.