„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Négygólos siker Göppingenben

2016. aug. 18.
  • Facebook

16-11-es félidei vezetés után 31-27-re győzte le együttesünk a Göppingen csapatát Németországban.

A hét eleje óta Németországban, a Metzingen vendégeként edzőtáborozik akadémiánk felnőtt együttese. Zdravko Zovko tanítványai szűk egy hetet töltenek Németországban, ahol a napi tréningek mellett felkészülési találkozókat is játszik a csapat. Jó hír a mieink háza tájáról, hogy már a válogatottak, Kovács Anna és Oguntoye Viktória is csatlakozott a kerethez, az viszont már kevésbé örömteli, hogy utóbbi sérülten érkezett vissza a nemzeti csapat edzőtáborából, s mivel állapota nem javult, ezért pénteken idő előtt hazatér, hogy Dunaújvárosban kezeljék derékbántalmait.

A csapat egészséges része azonban keményen gyakorol, s emellett edzőmérkőzésekkel is készül az új idény kihívásaira. A mieinkre három felkészülési meccs vár a héten, melyekből az elsőt már le is játszották szerdán este, méghozzá a német első osztályban szereplő Göppingen otthonában. Zdravko Zovko együttese 16-11-es félidei vezetés után 31-27-re nyert a jól felkészített házigazdák ellen úgy, hogy az eddigi mérkőzésekhez hasonlóan most is minden játékosának lehetőséget adott a szakvezetés.

Göppingen – DKKA 27-31 (11-16)

Gólszerzőink: Hornyák 5, Azari 3, Szalai 3, Micijevic 2, Vincze 5, Kovács A. 5, Termány 2, Molnár 1, Karnik 1, Kudor 2, Klujber 2.

További hírek

A fővárosban játszunk az MTK ellen!

A fővárosban játszunk az MTK ellen!

2018. júl. 17.

Az MTK elleni pénteki edzőmérkőzést a fővárosiak kérésére nem Dunaújvárosban, hanem Budapesten játssza le együttesünk délután négy órától.

Csapó Kyra már előre tekint

Csapó Kyra már előre tekint

2018. júl. 16.

Csapó Kyra hasznos tapasztalatokkal gazdagodott a francia bajnoknál, de most már újra azon dolgozik, hogy akadémiánk felnőtt csapatát segítse sikerekhez.

Szép eredmények Koperben

Szép eredmények Koperben

2018. júl. 13. #DKKA utánpótlás

Jól szerepeltek utánpótlás csapataink a Kopercben megrendezett 26. Eurofest Kézilabda Fesztiválon.

Elkészült a sorsolás

Elkészült a sorsolás

2018. júl. 12.

A Vác elleni mérkőzéssel kezdi meg akadémiánk felnőtt együttese a 2018/2019-es bajnokság küzdelmeit.

Elkezdődött a felkészülés

Elkezdődött a felkészülés

2018. júl. 11.

Nagyon kemény időszak elé néz akadémiánk felnőtt együttese, mely ma délután kezdte meg felkészülését a 2018/2019-es szezonra.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat