„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ez nem a mi napunk volt

DKKA utánpótlás
2021. jan. 28.
  • Facebook

Három mérkőzésen csupán egyetlen pont jutott a DKKA fiataljainak.

 

Két serdülő és egy ifjúsági csapatunk is pályára lépett ma. Első csapataink Szombathelyre utaztak, míg második számú serdülő együttesünk haza pályán fogadta a Mosonmagyaróvári KC korosztályos gárdáit. Az ifjúságiak szorosabb első félidő után egy kevésbé sikeres másodikat játszottak a hazaiakkal, mely után nagyobb arányú vereségbe szaladtak bele. Meg kell jegyezni, hogy jelenleg a szombathelyiek vezetik a korosztályos bajnokságot. Serdülőink ugyanitt jobban teljesítettek, hiszen sikerült egy pontot elhozniuk.a tabellán közvetlenül elöttük álló SZKKA otthonából. A nap utolsó mérkőzésén második számú serdülő csapatunk szoros meccsen maradt alul a Mosonmagyaróvárral szemben, ezt a mérkőzést a szurkolók online is követhették.

 

Női Ifjúsági I. osztály-Nyugat

Szombathelyi KKA - DKKA I. 42-30 (21-16)

A DKKA gólszerzői: Takács C. 10, Fodor N. 5, Husti H. 5, Kovács K. 3, Agócs A. 2, Matucza G. 2, Papp K. 1 , Pál E. 1, Varjas L. 1.

 

Leány Serdülő I. osztály-Nyugat

Szombathelyi KKA - DKKA I. 21-21 (13-13)

A DKKA gólszerzői: Graffy T. 8, Bankó Z. 3, Kiss Cs. 3,  Wéber V. 2, Agócs A. 1, Bereczki B. 1, Kovács F. 1, Gajdos P. 1, Varga V. 1.

 

Leány Serdülő II. osztály-Nyugat

DKKA II. - Mosonmagyaróvári KC 20-23 (8-11)

Gólszerzők később!

További hírek

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

2021. jún. 06.

Hiába tartotta magát ismét remekül a Kozármisleny, akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupa döntőjének visszavágóján is legyőzte ellenfelét, s hibátlan teljesítménnyel, tizenkét sikerrel szerezte meg a sorozat első helyét. (Fotó: Turcsán Fruzsi)

Kupasikerrel zárnánk a szezont!

Kupasikerrel zárnánk a szezont!

2021. jún. 06.

A Liga Kupa döntőjének viszavágóján is jó játékkal, s természetesen győzelemmel örvendeztetné meg szurkolóit akadémiánk felnőtt együttese.

Végül biztos siker - közel a végső győzelem

Végül biztos siker - közel a végső győzelem

2021. jún. 01.

Remekül küzdött a Kozármisleny a Liga Kupa döntőjének első felvonásán, ám a második félidőben jobb és pontosabb akadémisták magabiztos, 35-25-ös győzelmet aratva léptek nagyot a sorozat megnyerése felé.

Idegenben kezdjük a finálét

Idegenben kezdjük a finálét

2021. jún. 01.

Már a Liga Kupa döntőjének első meccsén előnyt szerezne akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny otthonában.

Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben

Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben

2021. jún. 01. #DKKA utánpótlás

A nagy rivális PEAC elleni nyolcgólos győzelemmel biztosította be bajnoki címét az NB II dél-nyugat csoportjában akadémiánk U22-es csapata.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 29.
11:00
Mohácsi TE 1888
Mohácsi TE
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-11-29T11:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat