„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Nagyon ki voltak éhezve már erre a sikerre!

DKKA utánpótlás
2021. jan. 23.
  • Facebook

Tízgólos győzelmet aratott U20 csapatunk az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.

Nem várta könnyű helyzetből fiatal csapatunk a Szentendrei NKE elleni bajnoki találkozót. Mint ismeretes, november eleje óta nem tudtak a lányok tétmeccset játszani ebben a bajnokságban. Fiataljainknak ezidáig sajnos nem sikerült győzniük a felnőtt pontvadászatban, ráadásul Kovács István, edző is csak nemrégiben vette át a csapat irányítását, aki abban reménykedett, hogy a tabellán előttünk álló Pest megyeiek ellen kezd a csapat egy jó szériába.

Ennek megfelelően kiváló mentalitásban kezdte csapatunk, akik az ellenfél vezetőgólja után nagyon gyorsan négy hazai találattal válaszoltak. Az SZNKE vezetőedzőjének az ötödik percben ki is kellett kérnie első idejét. Ez sem segített sokat azonban a vendégeken, hiszen egy újabb 5-1-es szériával hirtelen megnőtt a különbség a két csapat között. Lányaink nagyon összeszedetten, dinamikusan kézilabdáztak. Elöl kreatív támadásokkal, hátul pedig stabil védekezéssel, és a mindössze nemrégiben tizenhatodik életévét betöltő, serdülő korosztályú kapusunk, Bartók Dorina révén parádés kapusteljesítménnyel rukkoltak elő, ami szemmel láthatóan meglepte az ellenfelet is. A 24. percben már tíz gólos előnynek örülhettek Fodor Nesztáék. Végül 20-11-es állással fordultak a csapatok.

A második félidőt a pályán ritkán látható hármas emberhátrányban kezdte meg együttesünk, de ez az időszak sem hozta sokkal közelebb a csapatokat. Majd egy újabb kiváló periódus következett a DKKA számára, amikor is Fodor Neszta mellett Pál Eszter és Kovács Krisztina is szállította a gólokat. A második félidő közepe tájékán megjelent a fáradtság mindkét félnél, a csapatok egyre többet hibáztak a támadások befejezésénél. Egy védekezés során Sztanó Kincső bokája sérült meg, reméljük nem súlyosan. Fiataljaink végig tartani tudták a tempót a rutinos kézilabdázókból álló szentendrei csapat ellen, és végül tíz góllal, 32-22 arányban győzedelmeskedtek, mellyel megszerezték első pontjaikat a NB I/B-s bajnokság nyugati csoportjában. Jár a gratuláció az egész csapatnak!

Kovács István, a DKKA vezetőedzője: Taktikusan, fegyelmezetten, harcosan, végig uraltuk a mérkőzést. A lányok nagy kedvvel, egymást segítve önbizalom növelő győzelmet arattak.

 

Felnőtt NB I/B - nyugati csoport

Dunaújvárosi KKA - Szentendrei NKE 32-22 (19-10)

DKKA góllövői: Fodor N. (8), Pál E. (7), Kovács K. (7), Matucza G. (3), Kecskés N. (2), Sztanó K. (2), Varjas L. (2), Újházi P. (1)

teljes jegyzőkönyv itt: LINK

További hírek

DKKA Kiválasztó Nap - 2022.02.05.

DKKA Kiválasztó Nap - 2022.02.05.

2022. jan. 29. #DKKA utánpótlás

Gyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad Te is!

Parádés siker a kupában

Parádés siker a kupában

2022. jan. 26.

Hatvan percen keresztül óriásit küzdve, de rendkívül taktikusan játszva jutott be a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé együttesünk az MTK elleni hazai találkozón.

Kupafeladatok előtt

Kupafeladatok előtt

2022. jan. 26.

Még mindig nem teljes kerettel, de a továbbjutás reményében várja az MTK elleni hazai kupameccset akadémiánk felnőtt női együttese.

Két pont a Győri Audi ETO KC ellen!

Két pont a Győri Audi ETO KC ellen!

2022. jan. 19. #DKKA utánpótlás

Kiváló napon vannak túl utánpótlás csapataink. Míg a serdülőink végül hat góllal múlták felül az ellenfelüket, addig a tartalékos ifjúságiak egy igen szoros meccset játszottak a győriek korosztályos csapatával szemben.

Le a kalappal így is!

Le a kalappal így is!

2022. jan. 15.

A felnőtt játékosokkal kiegészült ifjúsági korú csapatunk közel állt a bravúros pontszerzéshez a Vasas otthonában.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat