„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Takács Józsefné büszke az U14-esekre

DKKA utánpótlás
2021. feb. 26.
  • Facebook

A sok kihagyás mellett átszervezések is nehezítették a felkészülést, de a fiatalok szerencsére jól reagáltak az új helyzetre.

 

Gyöngyi néni fiataljaira hosszabb kihagyás után vártak mérkőzések, hiszen a bajnokságot teljesen átszervezték, melyről az alábbiakat árulta el nekünk az U14-esek edzője:

- Sajnos a Covid miatt elaradt néhány mérkőzés, decemberben már nem játszottuk semmit. Az Erima bajnokságban több csapatnak is gondja volt a vírus miatt, ott nem lehetett pótolni az elmaradt mérkőzéseket, illetve nem lett volna reális az eredmény. Ezért a Szövetség úgy döntöt, hogy ebben az évben nem hirdetnek végeredményt, viszont fontos, hogy minél több meccse legyen a gyerekeknek. Nagyon vártuk már, hogy az edzések mellett mérkőzéseket is játszhassunk. Az elmúlt hétvégén az egyetem sportcsarnokában kezdtük meg a tavaszi idényünket. Erima fordulót rendeztük, ahol a Dunavarsány és a Bugyi csapatával játszottunk. Új csapatokkal találkozunk, mert az ősszel elindult Erima bajnokságot átszervezték., megszüntették a kiemelt bajnokságot, a csapatokat besorsolták a területi csapatokhoz.”

Az edző kiemelte, hogy büszke a fiatalokra, mert ennyi kihagyás után is fegyelmezetten viselkedtek a pályán és a tréningek során megbeszélteket is meg tudták valósítani a lányok.

„Az első nap két olyan csapattal játszottunk, akik ősszel még a területi bajnokságban versenyeztek. Ezeken a mérkőzéseken lehetőségünk lesz az új technikai, taktikai feladatok gyakorlására. Mind a két összecsapást biztosan hoztuk, sokat futottunk, a ziccerek pontos végrehajtását gyakorolhattuk. Bár a védekezésünk egy kicsit álmos volt, amin változtatnunk kell az elkövetkezendő mérkőzéseken, mindenki próbált nagyon figyelni, hogy minél kevesebb hibával játsszon. Nem volt sok pihenésre lehetőség, mert pénteken már az OSB következő mérkőzése várt ránk itthon. Ez egy nagyon jó ritmusú találkozó volt, a lányoknak sikerült szinte hibátlanul végigjátszaniuk az a mérkőzést. Nagyon jó volt látni, hogy az edzések során megbeszélt mozgások és a taktika visszaköszöntek a pályán. Kiemelni senkit nem szeretnék, azt gondolom, igazi  csapatmunka volt.”

 

Eredmények:

 

Erima Bajnokság - 2021.02.14.            

  • DKKA - Dunavarsány 33-8
  • DKKA - Bugyi SE 30-11

DKKA: Németh Nóra, Sztojka Veronika, Botó Zoé ( kapusok) – Hódi Fanni (7); Páger Petra (3);Králl Eszter (2) ; De Gaspari  Lara Isabel (5); Erdős Helga (9) ; Dósai Molnár Réka (2); Mózsi Villő (9); Egejuru Sára (10); Vaszócsik Mira (2); Ecsődi Amanda (2); Horváth Lili (1);György Rebeka ( 2); Ferenci Lilla (7)

 

OSB III. - 2021.02.19.

  • DKKA - Siófok KC 26-22

DKKA: Sztojka Veronika, Bitó Zoé (kapusok ) – Páger Petra, Cserháti Mira, Virág Csenge, Ecsődi Amanda (1), Dósai Molnár Réka (1), Ferenci Lilla (5), Mózsi Villő (6), Egejuru Sára (9), György Rebeka (4)

 

 

További hírek

Látogatás a hagyományőrzőknél

Látogatás a hagyományőrzőknél

2018. feb. 06.

A Hagyományőrző Szurkolói Klub tagjai vendégelték meg akadémiánk vezetőit és felnőtt együttesét kedden délután. Köszönjük nekik!

Világklasszis kézilabdázóra emlékeztek Szerencsen

Világklasszis kézilabdázóra emlékeztek Szerencsen

2018. feb. 04. #DKKA utánpótlás

Felkészülési női kézilabdatornának adott otthont a szerencsi Kulcsár Anita Sportcsarnok február 3-án. Az egész napot átölelő megemlékezésen a tragikus autóbalesetben elhunyt, szerencsi születésű beállósra, Kulcsár Anitára emlékeztek.

Szép győzelem Székesfehérváron

Szép győzelem Székesfehérváron

2018. feb. 03.

Fordulatos csatában aratott 24-23-as győzelmet felnőtt együttesünk az Alba Fehérvár KC otthonában.

Megyei rangadó előtt a Kohász

Megyei rangadó előtt a Kohász

2018. feb. 02.

Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC ellen lép pályára szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda ligában.

Ahogy a szereplők látták, DKKA-Vác 27-25, sajtótájékoztató a mérkőzés után

Ahogy a szereplők látták, DKKA-Vác 27-25, sajtótájékoztató a mérkőzés után

2018. jan. 28.

Ahogy a szereplők látták, DKKA-Vác 27-25, sajtótájékoztató a mérkőzés után

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
okt. 01.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-10-01T18:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat