„ACÉL A SZÍV!”
Takács Józsefné büszke az U14-esekre
A sok kihagyás mellett átszervezések is nehezítették a felkészülést, de a fiatalok szerencsére jól reagáltak az új helyzetre.
Gyöngyi néni fiataljaira hosszabb kihagyás után vártak mérkőzések, hiszen a bajnokságot teljesen átszervezték, melyről az alábbiakat árulta el nekünk az U14-esek edzője:
- Sajnos a Covid miatt elaradt néhány mérkőzés, decemberben már nem játszottuk semmit. Az Erima bajnokságban több csapatnak is gondja volt a vírus miatt, ott nem lehetett pótolni az elmaradt mérkőzéseket, illetve nem lett volna reális az eredmény. Ezért a Szövetség úgy döntöt, hogy ebben az évben nem hirdetnek végeredményt, viszont fontos, hogy minél több meccse legyen a gyerekeknek. Nagyon vártuk már, hogy az edzések mellett mérkőzéseket is játszhassunk. Az elmúlt hétvégén az egyetem sportcsarnokában kezdtük meg a tavaszi idényünket. Erima fordulót rendeztük, ahol a Dunavarsány és a Bugyi csapatával játszottunk. Új csapatokkal találkozunk, mert az ősszel elindult Erima bajnokságot átszervezték., megszüntették a kiemelt bajnokságot, a csapatokat besorsolták a területi csapatokhoz.”
Az edző kiemelte, hogy büszke a fiatalokra, mert ennyi kihagyás után is fegyelmezetten viselkedtek a pályán és a tréningek során megbeszélteket is meg tudták valósítani a lányok.
„Az első nap két olyan csapattal játszottunk, akik ősszel még a területi bajnokságban versenyeztek. Ezeken a mérkőzéseken lehetőségünk lesz az új technikai, taktikai feladatok gyakorlására. Mind a két összecsapást biztosan hoztuk, sokat futottunk, a ziccerek pontos végrehajtását gyakorolhattuk. Bár a védekezésünk egy kicsit álmos volt, amin változtatnunk kell az elkövetkezendő mérkőzéseken, mindenki próbált nagyon figyelni, hogy minél kevesebb hibával játsszon. Nem volt sok pihenésre lehetőség, mert pénteken már az OSB következő mérkőzése várt ránk itthon. Ez egy nagyon jó ritmusú találkozó volt, a lányoknak sikerült szinte hibátlanul végigjátszaniuk az a mérkőzést. Nagyon jó volt látni, hogy az edzések során megbeszélt mozgások és a taktika visszaköszöntek a pályán. Kiemelni senkit nem szeretnék, azt gondolom, igazi csapatmunka volt.”
Eredmények:
Erima Bajnokság - 2021.02.14.
- DKKA - Dunavarsány 33-8
- DKKA - Bugyi SE 30-11
DKKA: Németh Nóra, Sztojka Veronika, Botó Zoé ( kapusok) – Hódi Fanni (7); Páger Petra (3);Králl Eszter (2) ; De Gaspari Lara Isabel (5); Erdős Helga (9) ; Dósai Molnár Réka (2); Mózsi Villő (9); Egejuru Sára (10); Vaszócsik Mira (2); Ecsődi Amanda (2); Horváth Lili (1);György Rebeka ( 2); Ferenci Lilla (7)
OSB III. - 2021.02.19.
- DKKA - Siófok KC 26-22
DKKA: Sztojka Veronika, Bitó Zoé (kapusok ) – Páger Petra, Cserháti Mira, Virág Csenge, Ecsődi Amanda (1), Dósai Molnár Réka (1), Ferenci Lilla (5), Mózsi Villő (6), Egejuru Sára (9), György Rebeka (4)
További hírek
DKKA - Alba Fehérvár KC, Herr Orsolya nyilatkozik
2016. szep. 25.Herr Orsolya: Nagyon csalódott vagyok, hiszen tudtuk hogy nehéz lesz itt..
DKKA - Alba Fehérvár KC, Kovács Anna nyilatkozik
2016. szep. 25.Kovács Anna: A védekezésünk teljesen rendben volt, mögöttünk az Ogu nagyon jól védett,
DKKA - Alba Fehérvár KC, György László nyilatkozik
2016. szep. 25.György László: Elsősorban a védekezésre koncentráltunk és úgy gondolom, hogy nagyszerűen működött az egész mérkőzés folyamán, hiszen csak 20 gólt kaptunk. Nagyon jó kapus teljesítményünk is volt.
DKKA - Alba Fehérvár KC, Deli Rita nyilatkozik
2016. szep. 25.Deli Rita: - Az első meccsünk volt a bajnokságban, látszik, hogy még nem állt azért össze a játékunk.
Újabb szép győzelem
2016. szep. 24.A védelem és Oguntoye Viktória végig remekelt, s mivel a második félidőre támadásban is feljavult csapatunk, megérdemelten tartotta itthon a pontokat a Fehérvár KC elleni megyei rangadón.