„ACÉL A SZÍV!”
Megvan a második is!
Három nap alatt két győzelem az NB II-ben.
Korábban írtuk, hogy sűrű a menetrend az NB II.-es felnőtt bajnokságban játszó Akadémistáinknak. Kovács István tanítványai a nem titkoltan a bajnoki címére törnek. A döntően ifi és serdülő korú játékosaink pénteken szép győzelmet arattak a tabellarivális Bajnok DSE ellen Nemesvámoson.
Sok idejük nem maradt pihenni, hiszen vasárnap már Hévízen kellett a parkettára lépniük. Szerencsére komfortos, szép környezetben készülhettek a lányok a tegnapi mérkőzésre, hiszen a csapat a hévízi Hotel Európa Fit szállodában pihenhetett a két mérkőzés között. A lányok maximálisan éltek a lehetőséggel, jól érezték magukat, és ami a legfontosabb, győzelemmel hálálták meg a gesztust a csapatvezetésnek!
NB II női felnőtt - Dél-Nyugat
Egerszegi KK - DKKA U22 15-38 (8-19)
Jegyzőkönyv: LINK
További hírek
Az FTC ellen elődöntőzünk
2019. feb. 18.A Ferencváros csapata lesz akadémiánk felnőtt együttesének ellenfele a Magyar Kupa elődöntőjében.
Siófoki győzelem a Balaton partján
2019. feb. 16.A második félidőben rogyott meg felnőtt együttesünk a Siófok otthonában, így nem kerülhettel el a nagyobb arányú verteséget.
Nyugodtan készülhetünk a Siófok ellen
2019. feb. 15.Nem nyomja az esélyesség terhe együttesünket a Siófok elleni szombati találkozó előtt.
Továbbjutás a kupában!
2019. feb. 08.Az első félidő végére megtörte a Békéscsabát, s végül 35-25-ös győzelmet aratva jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe akadémiánk felnőtt együttese.
Kupafeladatok előtt a Kohász
2019. feb. 07.Győznie kell akadémiánk felnőtt együttesének a Békéscsaba ellen ahhoz, hogy bejusson a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.