„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Megvan a második is!

DKKA utánpótlás
2021. már. 22.
  • Facebook

Három nap alatt két győzelem az NB II-ben.

Korábban írtuk, hogy sűrű a menetrend az NB II.-es felnőtt bajnokságban játszó Akadémistáinknak. Kovács István tanítványai a  nem titkoltan a bajnoki címére törnek. A döntően ifi és serdülő korú játékosaink pénteken szép győzelmet arattak a tabellarivális Bajnok DSE ellen Nemesvámoson.  

Sok idejük nem maradt pihenni, hiszen vasárnap már Hévízen kellett a parkettára lépniük. Szerencsére komfortos, szép környezetben készülhettek a lányok a tegnapi mérkőzésre, hiszen a csapat a hévízi Hotel Európa Fit szállodában pihenhetett a két mérkőzés között. A lányok maximálisan éltek a lehetőséggel, jól érezték magukat, és ami a legfontosabb, győzelemmel hálálták meg a gesztust a csapatvezetésnek! 

 

NB II női felnőtt - Dél-Nyugat

Egerszegi KK - DKKA U22 15-38 (8-19)

Jegyzőkönyv: LINK

 

 

További hírek

Felemás meccsek Szombathelyen

Felemás meccsek Szombathelyen

2019. jan. 16. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk U12-es csapata a második, míg az U11-esek a hatodik helyen végeztek a szombathelyi Student Comfort Kupán.

Első hely Celldömölkön

Első hely Celldömölkön

2019. jan. 16. #DKKA utánpótlás

Minden meccsét megnyerve szerezte meg celldömölki tornája első helyét akadémiánk U14-es csapata.

Vereség nagy küzdelemben!

Vereség nagy küzdelemben!

2019. jan. 12.

Fordulatos, kemény csatában szenvedett egygólos, 25-24-es vereséget akadémiánk felnőtt csapata a Debrecen elleni hazai bajnokin.

A Debrecen következik

A Debrecen következik

2019. jan. 12.

A mieinket egy ponttal és egy helyezéssel megelőző Debrecen látogat ma este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

Újabb hosszabbítások!

Újabb hosszabbítások!

2019. jan. 11.

Camila Micijevic, Csapó Kyra, Grosch Vivien, Kazai Anita, Molnár Beatrix, Szalai Babett és Szekerczés Luca mellett György László vezetőedzővel is hosszabbított akadémiánk!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat