„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Szép győzelem idegenben!

DKKA utánpótlás
2021. már. 20.
  • Facebook

Míg az utánpótlás bajnokságok állnak, addig a felnőttek között folytatódott a küzdelem az Akadémisták számára.

Kovács István csapata a felnőtt NB II-esek között a tabellán közvetlenül a csapatunk mögött álló Bajnok DSE Nemesvámoshoz utazott, ahonnan nagyarányú győzelmmel tért haza. A DKKA fiataljainak szükségük volt erre a sikerre, hiszen így továbbra is elérhető a csapat célja, hogy első helyen végezzen a liga dél-nyugati csoportjában.

 

NB II női felnőtt - Dél-Nyugat

Bajnok DSE Nemesvámos - DKKA U22 25-37 (12-18)

A DKKA gólszerzői: Agócs 8, Matucza 6, Schatzl 6, Graffy 4, Percze 4, Újházi 2, Román 2, Varjas 2, Pál 1, Papp 1, Sztanó 1.

Edző: Kovács István

Részletes jegyzőkönyv: LINK

 

 

 

 

 

További hírek

Hazai pályán kezdjük a szezont

Hazai pályán kezdjük a szezont

2022. júl. 05.

Ma délelőtt elkészült az NB I sorsolása a 2022/2023-as bajnoki szezonra, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára is ismertté váltak az aktuális fordulók ellenfelei.

Játék határok nélkül

Játék határok nélkül

2022. jún. 14. #DKKA utánpótlás

A DKKA akadémistáival felálló Rudasosok megnyerték a dunaszerdahelyi felkészülési tornát.

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

2022. jún. 14.

A szezonban kiváló teljesítményt nyújtó hálóőrünk a frissen feljutott bajnoki riválisnál tölti a 2022/23-as szezont.

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

2022. jún. 10.

A gólerős átlövő a Szombathely mezét cseréli akadémiánk felnőtt együttesének szerelésére a 2022/2023-as szezonban.

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

2022. jún. 07.

A korábban Kisvárdán szereplő Ana Tomkovic is csatlakozik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2022/2023-as szezonra.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat