„ACÉL A SZÍV!”
Európa-bajnokok!
Gyönyörű eredménnyel tért haza az U17-es strandkézilabda válogatott Bulgáriából.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a leány U17-es Strandkézilabda Európa-bajnokság idén július 8 és 11. között került megrendezésre Várnában. A válogatott kerethez csatlakozott fiatal játékosunk, Bartók Dorina és Szabó Aida, s elkísérte őket Dunaújvárosból a válogatott kapusedzője, Győri Ágnes is. A lányok nyolc találkozót nyerve, hibátlan mérleggel lettek a kontinens legjobbjai. Az érmek és a dicsőség mellett rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodtak mindannyian. Arra kértük őket, összegezzék az elmúlt napok során átélteket.
„Nagyon örülünk az aranyéremnek. A Covid miatt tavaly elmaradt az Európa-bajnokság, amiért nagyon szomorúak voltunk. Idén is sokáig kételkedtünk, hogy végül megrendezik-e. Talán utolsó héten mertük elhinni, hogy valóban utazunk. A teremkézilabda leállása után minden héten csütörtöktől vasárnapig edzőtáborban készültünk. Voltak olyan gyerekeink, akik a Covid miatt nagyon rég játszottak tétmérkőzést, próbáltuk felmérni ki mennyire terhelhető. Az edzések mellett nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a lányok jó közösséget alkossanak. Úgy tűnik, ez volt a kulcs, ugyanis mi voltunk az egyetlen csapat, akinek a tagjai végig táncolták és mosolyogták ez egész EB-t. Az egyik kislányunk azt mondta első nap, nem kell itt számolgatni, ha mind a nyolc meccset megnyerünk, biztosan aranyérmet kapunk. Így is lett; nyolcból nyolc mérkőzést nyertünk, emellett rengeteget tanultunk és kiélveztük az Európa-bajnokság minden egyes percét. Külön öröm számomra, hogy két DKKA játékos is bekerült a keretbe, nagyon sokat tettek a végső győzelemért! De ami a legfontosabb, rengeteget tanultak és nemzetközi rutint szereztek! Most, hogy vége picit még ünnepelünk, hétfőtől pedig nagyon várjuk, hogy elkezdődjenek Dunaújvárosban is az edzések.” - nyilatkozta Győri Ágnes, a válogatott kapusedzője.

Komoly szakmai háttér nélkül nem lehet sikert elérni (fotó: YAC17 Euro 2021)
Bartók Dorina hálóőrként kulcs pillanatokban tudott segíteni a csapaton:
„Életem első Európa-bajnoksága volt, ahol fantasztikusan éreztem magam. Úgy gondolom, hogy a csapatnak az összetartása és a küzdeni akarása meghozta az eredményt. Megbeszéltük a lányokkal, hogy 2:0-ra nyerünk minden meccset, ami többé kevésbé össze is jött. Azonban amikor nehézségekbe ütközünk, akkor együtt szépen megoldottuk. Külön örülök annak, hogy megkaptam a bizalmat az edzőimtől. Úgy gondolom, sikerült is bebizonyítanom például a szétlövésnél a két védésemmel.” - osztotta meg velünk a fiatal kapus.

Bartók Dorina védései kellettek a sikerhez a döntőben (fotó: YAC17 Euro 2021)
Végül, de nem utolsósorban Szabó Aida is megosztotta velünk, véleménye szerint, mi vezetett a végső győzelemhez:
„Nagyon jó volt kiutazni a csapattal, felejthetetlen élményeket szereztem, ami egész életemben végig fog kísérni. Remélem, minél több sikert fogunk elérni együtt a lányokkal. Csapategységben is az élen vagyunk, nagyon összetartó brigád voltunk az elejétől, és szerintem ez volt a sikernek az egyik alapja. A stábbal is könnyen megtaláltuk a közös hangot, gördülékenyen, jól ment a közös munka, és ami a legfontosabb volt, az elhivatottság, illetve a szorgalom, ezek vezettek az Európa-bajnoki címhez!”

Az öröm pillanatai (fotó: YAC17 Euro 2021)
Gratulálunk az elért sikerhez! Hajrá magyarok, hajrá Kohász!
További hírek
Válogatottak nélkül is simán
2014. aug. 08.Könnyed sikert aratott válogatottjait nélkülöző együttesünk ma délután a Mosonmagyaróvár ellen. Mátéfi Eszter csapata végig vezetve, 34-22-re győzte le a legjobbjait szintén nélkülöző vendégeket a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Hasznos dán túra után
2014. aug. 06.Rendkívül hasznosnak ítélte az együttesünk mögött hagyott dániai felkészülést Mátéfi Eszter vezetőedző, hiszen az eltervezett munkát sikerült elvégezni Viborgban, ráadásul a juniorok nemzetközi tornagyőzelmének is örülhetett a DKKA dániai különítménye.
Viborgi úti napló V.
2014. aug. 03. #DKKA utánpótlásRemek teljesítményt nyújtott a Generation Handball Kupa fináléjában junior együttesünk, mely szinte végig vezetve aratott 19-16-os győzelmet a házigazda Viborg ellen.
Viborgi úti napló IV.
2014. aug. 02.Felnőtt együttesünk ötgólos, 33-28-as vereséget szenvedett a Viborgtól, míg juniorjaink bejutottak a Generation Handball Kupa fináléjába, ahol sizntén a házigazdákkal mérik majd össze erejüket.
Viborgi úti napló III.
2014. júl. 31.A felnőtt csapat tagjait viszonylag könnyebb nappal ajándékozta meg Mátéfi Eszter vezetőedző, míg utánpótlás együtteseink felemás eredményekkel zárták viborgi megméretésük mai állomását.
2015-16 EHF Kupagyőztes




