„ACÉL A SZÍV!”
Profiként számolnak velük!
Három fiatal játékos írt alá hosszútávú szerződést csapatunkkal.
Közülük két játékost, Matucza Gabriellát és Pál Esztert nem kell bemutatni a jól értesült szurkolóinknak, hiszen mind a ketten a DKKA akadémistái, Gabriella 2014, míg Eszter 2016 óta pattogtatja a labdát egyesületünknél. Mind a ketten bemutatkoztak idén a felnőtt csapatban is, a Liga Kupa mellett az NB I-ben is szerepet kaptak Vágó Attilától.
Beállósunk számára kiváló lehetőség adódik, hiszen Saskia Weisheitel és Nick Viktória mellett ő vele számolnak a poszton, így komoly kihívás vár rá.
- Azért döntöttem hosszútávon is DKKA mellett, mert egyrészt itt nőttem fel másrészt bizalmat kapni egy NB1-es csapatnál egy hatalmas mérföldkő az életemben és a karrieremben. Koromból adódóan minél többet szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól és idővel biztos ponttá válni a csapatban. Erre Dunaújvárosban minden lehetőség adott számomra. Minden téren fejlődni akarok és egy komplex játékossá válni.
Matucza Gabriella komoly fejlődési folyamaton ment keresztül az idei szezonban.
Eszter, alias Gigi, szintén Dunaújvárosban vált érett játékossá, és igazi vezére volt utánpótlás csapatainknak góllövés terén.
- Öt éve vagyok ennek a klubnak a játékosa, akárcsak Gabi, én is itt nőttem fel és itt értem meg az első̋ osztályra. Ezt bizonyítja, hogy a tavaszi fordulóban már az NBI-ben, és a Liga kupában is lehetőséget kaptam. Úgy látom és érzem, hogy a vezetőség bízik bennem, számítanak a munkámra, én ennek szeretnék eleget tenni! Ennek csak egy esetleges továbbtanulás lehet gátja, de addig is hajrá Kohász!
Pál Eszter már utánpótlás szinten is komoly eredményekkel büszkélkedhet.
A régi arcok mellett azonban egy új érkezőről is be tudunk számolni. Nemes Laura, aki éppen ma ünnepli a 19. születésnapját, Mosonmagyaróvárról teszi át a székhelyét városunkba, de korábban Kozármislenyben és Siófokon is pallérozódott. Igazi univerzális játékosról van szó, aki nagy segítségére lehet elsősorban fiataljainknak, de nagy erőkkel kopogtat ő is a felnőtt csapat kapuján.
- Nagyon jó lehetőségnek láttam a Dunaújváros csapatát, próba edzés után kérdés sem volt, hogy őket választom. Irányító és lövő vagyok elsősorban, bár volt, ahol szélsőként is számítottak rám. Úgy vélem, hogy amit a pályán igazán kamatoztatni tudok majd, az a dinamikusságom és a gyorsaságom. Remélem, hogy itt elérem a céljaimat és a csapat stabil játékosa lehetek.
Nemes Laura személyében egy agilis, több poszton bevethető fiatallal gazdagodik csapatunk.
Mindhárom játékossal hosszú távú, hároméves szerződést kötött klubunk. Természetesen nagyon örülünk a játékosok elköteleződésének, kívánjuk, hogy nagyon sok sikerben legyen részük!
További hírek
Fehérváron hagytunk 2 pontot!
2020. szep. 10.Sajnos pont nélkül jöttünk el Fehérvárról pedig az első félidei teljesítményünk alapján (10:12) bizakodhattunk a győzelemben. Bulath Anita nélkül döcögött a gépezet, ami főleg a támadásokban érződött.
Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA
2020. szep. 08.Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.
Vágó Attila: Azt vártam, mikor tud megnyugodni a csapat végre
2020. szep. 06.Nagyon fontos 2 pontot szereztünk, kemény csatában, egygólos győzelemmel az első bajnoki meccsünkön.
A "RÁCALMÁSI-CSATA"
2020. szep. 05.Végletekig kiélezett küzdelemben, izgalmas meccsen nyert csapatunk Rácalmáson első bajnoki mérkőzésén. A DKKA YouTube TV-n több, mint 700 néző követte élőben a sporttörténelemben majd csak a: "rácalmási-csata" címmel bevonuló DKKA győzelmet.
Bajnoki rajt: Érd helyett Rácalmás, szombat helyett péntek!
2020. szep. 03.A koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja a csapatok és a bajnokság menetrendjét. Ennek köszönhetően a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése az utolsó pillanatban megváltozott. Az Érd aréna helyett Rácalmáson és szombat helyett pénteken 18 órakor fogadja a Szombathely csapatát a DKKA és a járványügyi ajánlás szerint, zárt kapuk mögött.