„ACÉL A SZÍV!”
Bővülő utánpótlás szakág
A héten már az utánpótlás csapataink is elkezdték a felkészülést.
Szakmai stábunk két új edzővel egészül ki a 2021/2022-es szezonra. A leköszönő Orbán Ákos helyét Törő Szabolcs veszi át, aki az U15-ösök edzője lesz, míg Bacsi Mihály révén egy tapasztalt szakemberrel gyarapszik az utánpótlás, ő a serdülő I-es csapatunkat segíti majd.
Törő Szabolcsot nem igazán kell bemutatni a dunaújvárosi kézilabdabarátoknak, hiszen a többszörös magyar válogatott kézilabdázó, bár Lajosmizsén kezdte el játékos pályáfutását, de Dunaújvárosban lett profi kézilabdázó, ahová anno Imre Vilmos hívására érkezett. Később megfordult Tatabányán, Szegeden, illetve Spanyolországban és Németországban is játszott. Edzői karrirjét két éve kezdte Dunaföldváron, és onnan, a Holler UnFC kézildabda szakosztályától érkezik hozzánk. A tavalyi szezon során csapatával veretlen maradt a férfi NB II dél-nyugati csoportjában.
Másik érkezőnk, Bacsi Mihály Székesfehérvárról teszi át a székhelyét Dunaújvárosba, aki edzői karrierjét az Alba Regia fiúcsapatánál kezdte, ahol 9-12 éves növendékekkel dolgozott, Kis Polgárdi kitérő után a Deli Rita, a Köfém SC akkori utánpótlás szakosztályvezetőjének hívására tért vissza a megyeszékhelyre. Először az akkor 2003-2004-es születésű U10-es korcsoportot vette át és három éven keresztül folalkozott velük. Ebből a csapatból 3-an ma is az Alba Fehérvár KC felnőtt csapatának tagjai. Ugyancsak szép sikereket ért el később a 2007-es korosztállyal, akik mellett öt évett töltött. Többek között a debreceni Főnix Kupán szerzett második hely az akkori U12-es korcsoportban, illetve később, a dunaújvárosi Üstökös Kupán az U14-esekkel aratott diadal is mutatja, hogy kiváló edzővel gyarapszik utánpótlás szakágunk. Bacsi Mihály növendékei, a serdülő I-es csapat a tervek szerint egy korosztállyal feljebb, az ifjúságiak között indulva mérettetheti meg magát a következő szezonban.
További hírek
Nem volt esély a Fradi ellen
2018. ápr. 25.Az első félidő gyenge játéka eldöntötte a Fradi elleni találkozót, melyen a vendégek tíz góllal, 35-25-re győzték le kézilabdázóinkat.
A Ferencváros következik!
2018. ápr. 24.Az idei bajnokságban még hibátlan Ferencváros látogat szerdán este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
Kiszenvedett siker!
2018. ápr. 20.Fordulatokban gazdag mérkőzés után örülhettünk 24-22-es győzelemnek a Debrecen otthonában.
Újra idegenben
2018. ápr. 19.Sorozatban harmadik mérkőzését játssza idegenben felnőtt csapatunk, mely pénteken este hat órától Debrecenben lép pályára.
NB II-es bajnok az ificsapat!
2018. ápr. 17. #DKKA utánpótlásLegnagyobb riválisának otthonában aratott négygólos győzelmet, s ezzel matematikailag bebiztosította első helyét az NB II-es felnőtt pontvadászatban akadémiánk U21-es csapata.
2015-16 EHF Kupagyőztes




