„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Idősebb csapatok ellen is felveszik a versenyt

DKKA utánpótlás
2021. okt. 05.
  • Facebook

Krupják-Molnár Beatrix csapata két fronton is helyt áll.

Játékos-edzőnk, Krupják-Molnár Beatrix U14-es csapata két bajnokságba is nevezett a szezon elején, hiszen az U14-es I. osztály mellett a serdülő harmadosztályban is megmérettetik magukat a fiatalok. A fiatalok nem kicsinyítés, hiszen ebben a korosztályban már jóval idősebb játékosokkal is szembekerülhetnek. Edzőnkkel a magunk mögött hagyott hónapot értékeltük.

Molnár Beatrix: - A szeptember három serdülő fordulót is tartogatott számunkra. Az első mérkőzésen nagyon fegyelmezetten játszottunk, az új szezon lendülete hajtotta lányokat. A második mérkőzésre egy mélypontból érkeztünk és sajnos a hozzáállásunk sem olyan volt, mint amit elvárnék a lányoktól, így a hazai csapat megérdemelten győzött ellenünk. A harmadik meccsre sikerült összeszedni a fejeket és ismét fegyelmezett és bátor játékot mutattunk. Tisztesen helyt álltunk a nálunk idősebb, erősebb Emericus csapata ellen.

 

  • Serdülő III. Bajnokság - Szeptember 16.
    DKKA III. - Dunaújvárosi AC 36-16
    Legjobb góllövők : Horváth L. 12, Kerner 5, Kiss K. 3, Oláh 3

 

  • Serdülő III. Bajnokság - Szeptember 24.
    Rácalmás SE - DKKA III. 18-17
    Legjobb góllövők: Tarr 4, Kerner 3, Asztalos 3

 

  • Serdülő III. Bajnokság - Szeptember 29.
    DKKA III. - Emericus SE 18-34
    Legjobb góllövők: Kerner 5, Zábojnyik 3, Horváth L. 3, Kiss K. 3

 

- Az idei szezon első korosztályos gyermekbajnoksági fordulóján sajnos messze a tudásunk alatt játszottunk. A lányokon egyértelműen a látszott, hogy berezeltek a nálunk esélyesebb Ferencváros illetve Kispest csapataitól. Amondó vagyok, hogy az ellenfelet mindig tisztelni kell, de nem lehet tőlük rettegni. A hétvége elég mély nyomot hagyott bennünk amiből mostanra talán már sikerült felállnunk.

 

  • OGyB LU14 - Szeptember 19. I. Forduló - Budapest
    DKKA - FTC 10-40
    Legjobb góllövők: Kerner 3, Vertig 2

 

  • OGyB LU14 - Szeptember 19. I. Forduló
    Kispest - DKKA 31-13
    Legjobb góllövők: Kerner 4, Asztalos 4, Horváth L. 2

 

- A most hétvégi forduló kapcsán nagyon örülök, hogy a lányok tanulva az elmúlt meccsek hibából bátran és fegyelmezetten játszottak. Büszke vagyok a csapatra, mindkét meccs alatt harcosan és keményen védekeztünk. Támadásban kicsit több volt a hibánk de így is uralni tudtuk mindkét mérkőzést. Egy tanulságos és meccsterheléssel teli hónap van a hátunk mögött. Megéltünk ezalatt hideget meleget, viszont az elkövetkezendő időszak egyértelműen kitűzött célja, hogy minél stabilabb legyen a csapat teljesítménye.

 

  • OGyB LU14 Október 3. - Dunaújváros
    Érd - DKKA 10-12
    Legjobb góllövők: Horváth E. 2, Asztalos 2, Horváth L. 2

 

  • OGyB LU14 Október 3.
    DKKA - Budaörs 18-18
    Legjobb góllövők: Tarr 4, Zábojnyik 3, Asztalos 2, Kiss K. 2, Horváth L. 2

 

 

További hírek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

2022. már. 19.

A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.

Látogatás a címvédőnél

Látogatás a címvédőnél

2022. már. 18.

A bajnoki tabellán második Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.

Játékosaink új szerepkörben

Játékosaink új szerepkörben

2022. már. 15. #DKKA utánpótlás

Felnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.

A címvédőt kaptuk

A címvédőt kaptuk

2022. már. 15.

Az M4 Sport Kézilabda Magazin c. műsorában élő soroláson derült ki, kivel elődöntőzik csapatunk.

Kár az első félidőért

Kár az első félidőért

2022. már. 12.

Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött és közel volt a pontszerzéshez, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat