„ACÉL A SZÍV!”
Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott
Október 4. és 7. között került megrendezésre az ifjúsági válogatott összetartása.
Fiatal Akadémistáink közül öten is részt vehettek Balatonbogláron az ifjúsági válogatott összetartásán. Zsiga Gyula, utánpótlás-fejlesztési igazgató, illetve Bohus Bea, vezetőedző Bartók Dorinát, Kecskés Noémit, Kiss Csengét, Szabó Aidát és Sztanó Kincsőt is meghívta a válogatott edzőtáborába, hogy megmutassák, mire képesek.

Nem kell kiemelni, hogy ez óriási megtiszteltetés Akadémiánknak. Megkérdeztük ezzel kapcsolatban szakmai igazgatónkat Bulath Anitát és utánpótlás szakmai vezetőnket, Kovács Istvánt is.
Bulath Anita: - Nagyon büszkék vagyunk az összetartásra meghívott fiatal játékosainkra, abszolút megérdemlik a bizalmat. Fontos azt is kiemelnem, hogy ez egy hatalmas megtisztelés a klubnak és egyben pozitív visszacsatolás az edzők és a szakmai stáb felé is, hogy jó munka folyik az Akadémián. A lányoknak ez egy komoly lehetőség, egy mérföldkő az életükben, amely értékmérő is; innentől fogva azon kell dolgozniuk, hogy a következő, majd az azutáni válogatott összetartás során is szerepeljen a nevük. Ez csak az első lépcsőfok, de ha a szorgalom és a küzdeni akarás megmarad, akkor felfelé vezet az út.
Kovács István: - Amikor landolt a postafiókomban az email, az első gondolatom a büszkeség volt. Végigfutott az idegpályáimon, hogy ezek a gyerekek mennyit dolgoznak napról-napra, mennyi áldozatot hoznak hétről-hétre, hogy egyszer a felnőtt csapat játékosai legyenek. Azért beszélek a felnőtt csapatról, mert úgy gondolom, hogy az ifjúsági válogatott összetartásán való részvétel egy jelentős állomása ennek az útnak. Ennek az öt lánynak - Bartók Dorina, Kecskés Noémi, Kiss Csenge, Szabó Aida, Sztanó Kincső - új motivációt adhat ez a lehetőség, amellyel ügyesen sáfárkodva messzire eljuthatnak. Külön öröm, hogy Sztanó Kincső helyi kötődésű, ami azt jelenti, hogy az első lépéseket ebben a csodálatos sportágban, helyi szakemberek segítségével tette meg. Természetesen a többi lány esetében is látom - pedagógiai szakzsargonnal élve - a hozzáadott értéket, amit kollégáim irányításával gyűjtögettek. Izgalommal várom pályafutásuk további alakulását, és az edzői stáb minden tagja nevében ígérem, hogy tudásunk legjavát adjuk, hogy álmaik valóra váljanak.
Akadémiánk kiválasztót tart 2006 és 2009-es születésű lányok részére. Még most sem késő regisztrálni Akadémiánk kiválasztójára, jelentkezz Te is!
Részletes információ és regisztráció itt:
https://forms.gle/jKQ8tyeQW1ao27qx6
Gyere el és próbáld ki magad!
További hírek
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
2020. nov. 19.Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.
2015-16 EHF Kupagyőztes




