„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tehetséges fiatalok jártak a sportcsarnokban

DKKA utánpótlás
2021. okt. 26.
  • Facebook

Majd negyven fiatal kézilabdázó vett részt Akadémiánk "ünnepi" kiválasztó napján. 

2006 és 2009 között született lányok jelentkezését várta a DKKA az október 23-én a Városi Sportcsarnokban tartott toborzójára. Az szokásos ügyességi és erőfelmérők mellett közös játékkal és egyéni elbeszélgetéssel egészült ki a szakmai program. Amíg a próbázók igyekeztek a legjobbjukat nyújtani, addig a kísérő szülők sem unatkoztak, hiszen számukra a továbbtanulással és az akadémiai rendszerrel kapcsolatosan tartottak tájékoztatót egyesületünk szakemberei az eseményre meghívott dunaújvárosi szakiskolák vezetőivel karöltve.

Nem csoda, hogy utánpótlás szakmai igazgatónk, Kovács István boldogan értékelt a jól sikerült rendezvény után:

"Az ismert járványhelyzeti korlátozások miatt 30 játékos jelentkezésére számítottam, amit végül bőven sikerült felül múlni, mert végül 37-en jelentkeztek, úgy hogy ráadásul négy próbázó különböző okok miatt az utolsó napon mondta vissza jelentkezését. Az előzetes értekezleten arról beszélgettünk, hogy nekünk az Akadémia hírnevéhez méltóan professzionális napot kell a jelentkezők asztalára letennünk. A regisztráció és felnőtt játékosunk, Takács Cili bemelegítő foglalkozása után, a játékosok technikai és posztspecifikus felmérésen vettek részt. Fontosnak tartottuk, hogy nyugodt, alkotó környezetet teremtsünk a gyerekeknek, hogy a legjobbjukat tudják nyújtani. Ezután Horváth Tibor vezető erőnléti edző által összeállított fizikai felmérések következtek. Míg a fiatalok különböző képességeikről adtak számot, a szülőket a VIP terembe invitáltuk, ahol városunk három prominens igazgatója, illetve igazgatóhelyettesének Szemenyei Istvánnak (DSZC Rudas Közgazdasági Technikum), Kraczmajer Zoltánnak (Széchényi István Gimnázium) valamint Baráth Gyulának (Pannon Oktatási Központ) a közreműködésével tájékoztattuk a szülőket a képzési lehetőségről. A felmérésben kifáradt sportolóknak ebéddel kedveskedtünk. Ezután egyesületünk felnőtt játékosai - Szalai Babett, Polics Tímea, Krupják-Molnár Beatrix, Takács Cecília, Kukucska Viktória - személyes elbeszélgetés során kérdezték ki a jelentkezőket a kézilabda sportághoz fűződő viszonyukról és a nap során tapasztaltakról. A napot természetesen játékkal fejeztük be. Úgy gondolom, hogy egy pörgős, gördülékeny, minden szempontból sikeres kiválasztót tartottunk, ahol megmutatta a szakmai stáb, hogy közösen egy magas színvonalú rendezvényt tud lebonyolítani. Ezt az azóta beérkezett szülői visszajelzések is alátámasztják" - nyilatkozta Kovács István.

A jelentkezők figyelemmel követése természetesen itt nem ér véget, akadémiánk szakmai vezetése még legalább két ilyen kiválasztót szeretne szervezni a fiatal játékosoknak, így a kiválasztott játékosok fejlődése is megfigyelhető addig, amíg nem csatlakoznak az akadémia kötelékéhez.

További hírek

A Vácot is meglepnénk az évzárón

A Vácot is meglepnénk az évzárón

2022. dec. 22.

Nagyon kemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Vác elleni évzáró bajnokin, ma este hat órától.

Számolni kell velünk!

Számolni kell velünk!

2022. dec. 18.

Óriási siker a hazai szezonzárón! 

A védekezés lehet a kulcs

A védekezés lehet a kulcs

2022. dec. 17.

A Siófok ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, vasárnap délután öt órától.

Vissza a csarnokba!

Vissza a csarnokba!

2022. dec. 13.

VÁLTOZÁS! Mégis Dunaújvárosban fogadjuk a Siófok csapatát vasárnap.

Bátor játék és magabiztos győzelem

Bátor játék és magabiztos győzelem

2022. dec. 07.

Szépen hajrázott a hazai csapat, de a második felvonásban hatékonyabban játszó akadémistáink 32-29-es győzelemmel hozták el a két pontot az Érd Arénából!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat