„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kiváló hét az utánpótlás számára

DKKA utánpótlás
2021. nov. 07.
  • Facebook

Fiataljaink számára különböző korosztályokban tizenkét megmérettetés várt a héten.

 

Jól szerepeltek utánpótlás csapataink a héten, ugyanis nyolc győzelem mellett mindössze két szoros vereség az eredmény színesíti a palettát az összes lejátszott mérkőzés fényében, ami igen szép eredménynek mondható. A heti feladatok még szerdán kezdődtek csapataink számára, amikor is ifjúsági I.-es és serdülő I.-es csapataink hazai pályán a Szent István SE gárdáit fogadták. Ezeket a mérkőzéseket a DKKA TV YouTube csatornáján élőben közvetítettük. Mindkét csapatunk 14-7-es előnyt harcolt ki már az első félidő végére, majd magabiztos győzelmeket arattak. Az ifik a NEKA két csapata mögött a tabella harmadik helyén vannak, míg a serdülők hatodik helyről várják a folytatást.

Ifjúsági I.
DKKA - Szent István SE  29-17 (14-7)
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021005595

Serdülő I.
DKKA - Szent István SE  30-24 (14-7)
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021009705

 

Ugyanezen a napon a leány serdülő III. osztályban a listavezető Kozármislenyhez látogatott Törő Szabolcs együttese. A mérkőzés végig nagyon szoros volt, ám sajnos végül serdülőinknek nem sikerült bravúrgyőzelmet aratni.

Serdülő III.
Kozármisleny SE - DKKA 25-21 (11-9)
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021036111

 

Szombaton nem csak a felnőtt csapatunk győzelmének örülhettünk, jutott szép eredmény a fiataloknak is. Az Ifjúsági II-es bajnokságban a Kispest csapatát láttuk vendégül és nagy arányú győzelemmel lettek gazdagabbak.

Ifjúsági II.
DKKA - Kispest NKK 36-23 (19-12)
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021011167

 

A meccsdömping azonban vasárnap következett, amikor dupla rangadót játszottunk a Marcali VSZSE ellen, az NB II.-es felnőtt bajnokságban, illetve a női ifi III. osztályban. Ezek a mérkőzéseket a szemfüles DKKA szurkolók online is követhették. Mindkét csapatunk nagy küzdelemben kerekedett felül ellenfelén. Kovács István csapata sokgólos találkozón 37-35-ös végeredménnyel tartotta otthon a két pontot, míg Bacsi Mihály fiataljai sikere azért értékes, mert a listavezető ellen sikerült bravúros eredményt elérni, úgy, hogy a második félidőben hajráztak nagyot.

Felnőtt NB II.
DKKA U22 - Marcali VSZSE 37-35 (21-16)
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021022049

Ifjúsági III.
DKKA - Marcali VSZSE 27-26 (12-15)
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021023572

 

Ezen kívül két fiatalabb korosztályos csapatunk is utánpótlás fordulóban volt érintett, ahol 2-2 mérkőzést játszottak a csapatok. Kovács Adrienn U13-as együttese a Dunaújvárosi Egyetem csarnokában játszott először a Holler UNFC ellen, majd a Tiszaföldvár VSE ellen, és azt gondoljuk, nem túlzás azt írni, hogy más szintet képviselve kiütötték ellenfeleiket.

LU13 forduló - I. mérkőzés
DKKA - Holler UNFC 46-3 (24-0)
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021060479

LU13 forduló - II. mérkőzés
Tiszaföldvári VSE - DKKA 11-34
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021060484

 

Az U15-ös gyermekbajnokságban egy siker mellett egy vereséget könyvelhettünk el. Törő Szabolcsék ezzel még mindig őrzik a bajnokságban a második helyüket.

LU15 Gyermekbajnokság
DKKA - Tempo KSE 32-16 (17-6)
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021033639

LU15 Gyermekbajnokság
Budaörs - DKKA 26-21 (10-12)
jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021033630

 

Az U11-esek is újból a pályára léptek

 

A hétvégén továbbá újra pályára lépett U11-es csaptunk is. Törő-Trautmann Nikolett tanítványai ezúttal Budaörsre látogattak, ahol két mérkőzést; egyet a házigazda Budaörs csapatával, míg egy másikat az Érd ellen vívtak. A lányok jó védekezéssel, támadásban a megfogadott tanácsokkal eleve "nyertek", ám ebben a korosztályban tényleges eredményt még nem számolnak.

A fentieken kívül a Serdülő III-as bajnokságban rendeztek volna még egy Érd - DKKA találkozót, de ez sajnos végül elmaradt.

További hírek

DKKA Toborzó 2021

DKKA Toborzó 2021

2020. dec. 13. #DKKA utánpótlás

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.

Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!

Új játékszabályokat tesztelünk!

Új játékszabályokat tesztelünk!

2020. dec. 08.

A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!

Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!

Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!

2020. dec. 05.

Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.

“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról

“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról

2020. nov. 29. #DKKA utánpótlás

A DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.

A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek

A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek

2020. nov. 19.

Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat