„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hibátlan hét!

DKKA utánpótlás
2021. dec. 05.
  • Facebook

Mindegyik héten rendezett találkozóját megnyerték az Akadémisták!

Hibátlanul zártak a DKKA fiataljai. Az U22-es egyesületünk nyert a felnőttek között az NB II-ben, valamint az ifik, illetve a serdülők mellett az U13-asaink is győztesen hagyták el a parkettát. A serdülő III-as találkozó a GÓNA SZKKE ellen sajnálatos módon elmaradt, szintén erre a sorsra jutott ebben a korosztályban az FTC III. - DKKA III. rangadó, mely Budapesten került volna megrendezésre.Két mérkőzést játszottak viszont U11-es fiataljaink az Emericus SE és a Holler UFC ellen, ám ebben a korosztályban nem számolnak még eredményeket. Íme a heti eredménysor, illetve a mérkőzések jegyzőkönyvei.

 

  • Leány Serdülő I. osztály
    Dabas KC VSE - DKKA 28-39 (8-17)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021009789
  • NB II. Női felnőtt
    DKKA U22 - Gárdony-Pázmánd NKK 26-21 (12-12)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021022118
  • Női Ifjúsági II. osztály
    DKKA II. - PEAC 40-24 (18-17)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021011236
  • Női Ifjúsági III. osztály
    DKKA III. - GÓNA SZKKE 29-25 (12-10)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021023641
  • Gyermekbajnokság LU13
    DKKA - Holler UFC 42-1 (25-1)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021069017
  • Gyermekbajnokság LU13
    DKKA - Tigrisek CSKSE 31-4 (15-2)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021069031
  • Gyermekbajnokság LU11
    Holler UFC - DKKA X-X
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021061944
  • Gyermekbajnokság LU13
    DKKA - Emericus SE X-X
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021061951

 

Az U13-asok két nagyarányú győzelmet szereztek

További hírek

DKKA csapatainak felkészülési tornái és edzőmérkőzései

DKKA csapatainak felkészülési tornái és edzőmérkőzései

2016. aug. 04.

DKKA csapatainak felkészülési tornái és edzőmérkőzései

Remek nyitán Dániában

Remek nyitán Dániában

2016. aug. 03. #DKKA utánpótlás

A juniorok és a serdülők két-két győzelemmel, az ifjúságiak egy vereséggel és egy sikerrel kezdték meg szereplésüket a Generation Handball elnevezésű nemzetközi kézilabda tornán.

Csapataink nyári edzőmérkőzései

Csapataink nyári edzőmérkőzései

2016. aug. 01.

Több nemzetközi torna és felkészülési mérkőzés vár felnőtt és utánpótlás együtteseinkre a nyáron.

Cifra Anita új impulzusokra vágyott

Cifra Anita új impulzusokra vágyott

2016. júl. 26.

Nagy reményekkel igazolt együttesünkhöz Cifra Anita, aki nem mondott még le a válogatottságról sem.

Csapatunk nyári programja

Csapatunk nyári programja

2016. júl. 21.

Két külföldi edzőtábor, több felkészülési mérkőzés, s nagyon kemény fizikai munka vár csapatunkra a nyári felkészülés ideje alatt.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
okt. 01.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-10-01T18:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat