„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hibátlan hét!

DKKA utánpótlás
2021. dec. 05.
  • Facebook

Mindegyik héten rendezett találkozóját megnyerték az Akadémisták!

Hibátlanul zártak a DKKA fiataljai. Az U22-es egyesületünk nyert a felnőttek között az NB II-ben, valamint az ifik, illetve a serdülők mellett az U13-asaink is győztesen hagyták el a parkettát. A serdülő III-as találkozó a GÓNA SZKKE ellen sajnálatos módon elmaradt, szintén erre a sorsra jutott ebben a korosztályban az FTC III. - DKKA III. rangadó, mely Budapesten került volna megrendezésre.Két mérkőzést játszottak viszont U11-es fiataljaink az Emericus SE és a Holler UFC ellen, ám ebben a korosztályban nem számolnak még eredményeket. Íme a heti eredménysor, illetve a mérkőzések jegyzőkönyvei.

 

  • Leány Serdülő I. osztály
    Dabas KC VSE - DKKA 28-39 (8-17)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021009789
  • NB II. Női felnőtt
    DKKA U22 - Gárdony-Pázmánd NKK 26-21 (12-12)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021022118
  • Női Ifjúsági II. osztály
    DKKA II. - PEAC 40-24 (18-17)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021011236
  • Női Ifjúsági III. osztály
    DKKA III. - GÓNA SZKKE 29-25 (12-10)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021023641
  • Gyermekbajnokság LU13
    DKKA - Holler UFC 42-1 (25-1)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021069017
  • Gyermekbajnokság LU13
    DKKA - Tigrisek CSKSE 31-4 (15-2)
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021069031
  • Gyermekbajnokság LU11
    Holler UFC - DKKA X-X
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021061944
  • Gyermekbajnokság LU13
    DKKA - Emericus SE X-X
    Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021061951

 

Az U13-asok két nagyarányú győzelmet szereztek

További hírek

Az utolsó másodperc döntött

Az utolsó másodperc döntött

2016. már. 03.

Hatalmas küzdelemben, Bulath Anita utolsó másodpercben szerzett góljával győzött 21-20-ra az Érd elleni rangadón együttesünk.

Jó hangulatban és elszántan várjuk az Érd csapatát

Jó hangulatban és elszántan várjuk az Érd csapatát

2016. már. 02.

Csütörtökön este hat órától a nagy rivális Érd együttesét látjuk vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Felidézték a régi hagulatot

Felidézték a régi hagulatot

2016. már. 01.

Komoly bravúrnak, hatalmas sikernek értékeli együtteüsnk továbbjutását az EHf Kupában Radulovics Bojana, akadémiánk szakmai vezetője is.

Tombola nyeremény

Tombola nyeremény

2016. már. 01.

Gazdájára vár még néhány tombola nyeremény...

EHF DKKA a legjobbak között

EHF DKKA a legjobbak között

2016. feb. 29.

a dunaújvárosiak jutottak az EHF kupa legjobb négy csapata közé.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
okt. 01.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-10-01T18:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat