„ACÉL A SZÍV!”
Átgázolt rajtunk a Metzingen
Nem tudta megnehezíteni a Metzingen dolgát együttesünk a két gárda szombat esti felkészülési mérkőzésén.
Harmadik németországi edzőmérkőzését játszotta szombaton este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely ezúttal a Metzingen csapata ellen lépett pályára. A deréksérüléséből már itthon lábadozó Oguntoye Viktória után sajnos Kudor Kitti és Cifra Anita is kidőlt sérülés miatt, így ezúttal rájuk sem számíthatott Zdravko Zokvo vezetőedző. A horvát szakember meglehetősen szomorúan figyelhette tanítványai teljesítményét, hiszen a házigazda németek valósággal átgázoltak kézilabdázóinkon, s már az első félidőben tizennégy góllal (!), 26-12-re vezettek.
A térfélcserét követően valamelyest feljavult a mieink támadójátéka, ugyanakkor a védekezést továbbra sem tudtuk megoldani, így a hazaiak végül nagyon simán, 45-30-ra nyerték az összecsapást. Csapatunk a mérkőzést követően el is indult hazafelé, ám a jövő héttől már újra munkába állnak a lányok, mert a jelek szerint bőven van még megoldásra váró feladat a csapatépítésben.
Metzingen – DKKA 45-30 (26-12)
Gólszerzőink: Kovács A. 9, Szalai 5, Vincze 4, Takács D. 3, Micijevic 3, Hornyák 3, Klujber 1, Termány 1, Karnik 1.
További hírek
Újabb bravúrban bízva
2021. máj. 13.A Vác hazai legyőzése után idegenben is pontokért lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen.
Újabb hosszabbítások!
2021. máj. 12.Horváth Gréta, Krupják-Molnár Beatrix, valamint Nick Viktória is szerződést hosszabbított akadémiánk felnőtt együttesével.
Kulcsjátékosok hosszabbítottak a Kohásznál!
2021. máj. 11.A házi góllövőlista első három helyezettje jövőre is akadémiánk felnőtt csapatát erősíti.
Együtt marad a szakmai stáb!
2021. máj. 10.A következő szezonnak is Vágó Attila irányításával vág neki akadémiánk felnőtt együttese.
Csodaszép győzelem a Vác ellen
2021. máj. 08.Óriási küzdelemben, de gyakorlatilag végig vezetve aratott bravúros, 30-27-es sikert a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
2015-16 EHF Kupagyőztes




