„ACÉL A SZÍV!”
Fejlődési mutatók
Fokozatosan javuló teljesítménnyel, három győzelemmel zárta kaproncai tornáját együttesünk, mely holnap este a Ferencvárossal méri össze erejét.
Remekül szerepelt a hétvégén megrendezett horvátországi nemzetközi tornáján felnőtt együttesünk, mely a horvát RK Zamet, a hazai rivális Siófok, valamint a házigazda Podravka gárdáját legyőzve szerezte meg a négycsapatos viadal első helyét. Kézilabdázóink fokozatosan javuló teljesítményt nyújtva játszottak a tornán, ami azért is biztató, mert a Metzingen elleni súlyos vereség után láthatóan kirántotta magát a gödörből együttesünk, s a szombat esti, a horvát bajnok ellen 28-17-re megnyert meccsen már olyan teljesítményt nyújtott, amibe a csapat szakvezetése sem tudott nagyon belekötni.
Érthetően elégedett is volt a hétvégi torna eredményeivel György László másodedző, aki azért azt is elárulta, hogy a három mérkőzésből csak kettőn játszott jól a csapat.
"Volt némi törleszteni valónk, mert a metzingeni túra utolsó mérkőzése nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Persze takarózhatnék azzal, hogy mi nagyon komoly terhelésből ugrottunk neki a házigazdák elleni meccsnek, míg a Metzingen motiváltan, ellenünk "kihegyezve" kézilabdázott, s akadtak hiányzóink is, de ennek ellenére sem szabadott volna úgy játszanunk, ahogy végül tettük azt. Ezt elmondtuk természetesen a lányoknak is, akik a héten becsülettel, keményen dolgoztak, s így vágtunk neki a horvátországi tornának. Melyet végül három győzelemmel zártunk, ám azt azért hozzá kell tenni, hogy az első meccsünkön, a horvát Zamet ellen nem játszottunk jól, ugyanakkor az ellenfél nem képviselt túl nagy játékerőt, de őket azért illett így is megverni. A Siófok elleni kilencgólos győzelem is szépen hangzik, de ők még nem a teljes csapatukkal voltak, több válogatottjuk is hiányzott. Ezzel együtt ez is egy hasznos találkozó volt, melyen tudtunk gyakorolni, s próbálgatni a játékosokat.
A Podravka elleni mérkőzésen talán a felkészülési időszak eddigi legjobb játékát nyújtottuk, támadásban, védekezésben és a kapuban is erősek, határozottak voltunk, felvettük a harcot az erőszakos hazaiakkal, így egy kemény, olykor már durva meccsen sikerült diadalmaskodnunk. Mindent összevetve jól sikerült a hétvégénk, két nap alatt játszottunk három hasznos találkozót, melyen igyekeztünk mindenkinek megadni a lehetőséget a bizonyításra" – értékelte csapatunk horvátországi túráját György László.
Kézilabdázóink azonban nem pihenhetnek túl sokat, hiszen kedden már újabb feladat vár rájuk, méghozzá a Ferencváros ellen. A találkozóra este hat órakor kerül sor a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s ahogy azt már megszokhattuk, a felkészülési mérkőzést ezúttal is ingyenesen tekinthetik meg a két csapat drukkerei.
További hírek
Kemény meccs vár a Kohászra
2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapatA dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.
Biztos győzelem a Békéscsaba ellen
2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapatSzinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.
Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát
2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapatA kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.
Remek hajrával parádés siker
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatÖtgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.
Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatMindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.