„ACÉL A SZÍV!”
Ezúttal a Siófok örülhetett
Rossz kezdés után hullámzó folytatás, s egy újabb vereség: ezúttal a Siófok tréfálta meg a Zovko-csapatot az Ipress Kupán.
A Hypo elleni gyengébb játék és háromgólos délelőtti vereség után a javulás és a javítás reményében várta a Siófok elleni délutáni mérkőzését a váci Ipress Kupán együttesünk. A két gárda a közelmúltban már megmérkőzött egymással, s Kaproncán a mieink nyertek 32-23-ra, ám akkor a Balaton-parti csapatból még hiányzott a külföldi válogatottak egy része, így ezúttal teljesen más meccsre lehetett számítani, főleg úgy, hogy a Hypo ellen kisebb sérülést elszenvedő Kovács Annára nem számíthatott együttesünk.
Nos, a remélt javulásból nem sok látszott a mérkőzés elején, hiszen a Siófok első négy támadása is góllal végződött, miközben a mieink egyszer sem tudtak kapuba találni, így Zdravfko Zovko már az 5. percben kénytelen volt időt kérni, hogy rendezze a sorokat (0-4). A tanácsokat Micijevic fogadta meg leginkább, aki gyorsan be is szórt kettőt, ám hiába duplázott Szalai is, a védekezés továbbra sem működött, így a Siófok nem csak tartotta, növelte is előnyét (4-9). A folytatásban valamelyest stabilizálta védekezését a Kohász, Oguntoye is egyre inkább elkapta a fonalat, s ugyan támadásban hibázgattak azért a mieink, így is sikerült feljebb kapaszkodniuk, s a 26. percben már csak két gól volt a hátrányuk (9-11). A félidő hajrájában azonban újra jöttek a korábbi hibák, kihagyott ziccerek, rossz védekezés miatt szomorkodhatott a szakvezetés, amit köszönt a Siófok, s emberhátrányból szerzett három góllal állította vissza korábbi előnyét (9-14).
Komoly változás kellett volna a Kohásztól tehát ahhoz, hogy visszajöjjön a mérkőzésbe, ám ebből sajnos nem sokat láthattunk, mert a csapatok továbbra is felváltva szerezték góljaikat, így a siófokiak magabiztosan őrizték vezetésüket sőt, két újabb emberhátrányos találatnak köszönhetően már héttel léptek meg a továbbra is rendkívül pontatlanul játszó Zovko-csapattól (13-20). Jött is a menetrendszerű időkérés, mely után Klujber és Szalai hozta fel ötre a mieinket, s hiába kért időt a Siófok, Micijevic és Cifra találatai után háromra csökkent a DKKA hátránya (18-21). Ennél tovább azonban nem jutott együttesünk, melynek játékosa továbbra is rendkívül hullámzó volt, a jó szakaszt egy rosszabb periódus követte, amit a Balaton-partiak sorozatban lőtt négy góllal büntettek, s az az 52. percre el is döntötték a találkozót (19-26).
A véghajrá sajnos már semmi izgalmat nem tartogatott, mert az ellenfél könnyedén őrizte fölényes vezetését, s végül 28-22-es győzelemmel vágott vissza csapatunknak a horvátországi vereségért. A DKKA együttese holnap délután öt órától a házigazda Vác ellen zárja az Ipress Kupa küzdelmeit.
DKKA – Siófok 22-28 (9-14)
Gólszerzőink: Cifra 5, Micijevic 4, Klujber 4, Szalai 3, Hornyák 2, Vincze 1, Azari 1, Karnik 1, Termány 1.
További hírek
A Siófok következik a kupában
2018. nov. 13.Támadásban kell elsősorban javulnia együttesünknek ahhoz, hogy legyen esélye a remek erőkből álló Siófok elleni kupamérkőzésen.
A Kohász várja az adai tehetségeket
2018. nov. 13. #DKKA utánpótlásKedves vendégeket fogadott a hét végén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia.
Hasznos torna a sportcsarnokban
2018. nov. 13. #DKKA utánpótlásAz U10-esek a második, míg U13-as csapatunk az első helyen fejezte be az egyetemi sportcsarnokban megrendezett viadalt.
Vereség hazai pályán
2018. nov. 10.Rengeteg ziccert kihagyott, így végül 26-18-as vereséget szenvedett a spanyol Super Amara Bera Bera elleni EHF Kupa-párharc odavágóján akadémiánk felnőtt együttese.
Nemzetközi feladatok előtt
2018. nov. 09.Az EHF Kupa selejtezőjének harmadik körében a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera lesz együttesünk ellenfele szombaton délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.