„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a végére is
Védekezése továbbra sem működött, támadásban is akadtak hibák, így a váciaktól is kikapott csapatunk az Ipress Kupán.
A házigazda Vác ellen fejezte be a kétnapos Ipress Kupa küzdelmeit ma délután együtteüsnk A végeredmény szempontjából már túl sokat nem számított a mieink mérkőzése, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a hazaiak nyerik a kupát, míg a mieink a negyedik helyen végeznek, ugyanakkor azt reméltük, hogy a tegnapi két vereség után összekapja magát a Kohász, s megnehezíti a Siófokot és a Hypot is könnyedén elintéző váciakat.
A kezdés mindenestre nem erre utalt, ugyanis alig telt el hat perc a mérkőzésből, mikor már négy góllal, 6-2-re vezetett az ellenfél, mely gyakorlatilag minden támadásából betalált, így Zdravko Zovkonak igen hamar időt kellett kérnie. A kis szünet után valamelyest magára talált a Kohász, bár védekezése továbbra sem működött, az ellenfél kapuja előtt már nem hibáztak annyit Vinczéék, mint az első percekben, így tartani tudták három-négyfás hátrányukat (10-6). Magabiztos előnyük tudatában a váciak többet cseréltek, így játékuk kissé szétesett, s ezt ki is használták a mieink, akik fokozatosan megközelítették ellenfelüket, s a 23. percben ki is egyenlítettek (13-13). Ekkor azonban a Kohászon volt a hibázás sora, s mivel kézilabdázóink sajnos gyakran követtek el hibákat, így sorozatban ötször talált Oguntoye kapujába a Vác, mely újra meglógott, s az első felvonás végére 19-15-ös vezetésnek örülhetett.
A térfélcserét követően sok hibával kezdett mindkét együttes, az első hat percben egy-egy gólt szereztek csak a felek, de a váciak előbb pontosítottak játékukon, s miközben a mieink ziccert, majd hetest is kihagytak, a 38. percre hét találattal léptek meg a Kohásztól (23-16). Jött is a menetrendszerű időkérés, ami meg is akasztotta a vendéglátókat, ugyanis a mieink sorozatban négy gólt szerezve csökkentették le háromra hátrányukat, ám a váciak is gyorsan váltottak, így tíz perccel a meccs vége előtt újra biztosan vezettek (27-22). A mieink becsületére váljék, hogy ekkor sem adták fel a küzdelmet, s Hornyák, valamint Karnik révén feljöttek 28-26-ra, ám ennél közelebb már nem kerültek a váciakhoz, mert a hajrában több helyzetet is kihagytak, így a hazaiak ismét meglógtak, s végül sima, 33-28-as győzelmet arattak.
Ipress Center-Vác – DKKA 33-28 (19-15)
Gólszerzőink: Szalai 7, Kovács 4, Takács D. 4, Molnár 3, Azari 2, Cifra 2, Hornyák 2, Termány 1, Vincze 1, Micijevic 1, Karnik 1.
További hírek
Megyei rangadóra várva
2017. már. 03.Az Alba Fehérvár KC otthonában folytatja csapatunk a bajnoki küzdelmeket.
Magyar Kupa négyes döntője
2017. már. 03.A Magyar Kupa négyes döntőjét Kecskeméten fogják rendezni...
Biztos siker a Kispest ellen is
2017. feb. 24.A támadásokkal nem volt különösebb gond, de a védekezéssel akadtak problémák a Kispest elleni edzőmeccsen, melyen végül 45-34-re nyert együttesünk.
Csapó Kyra és Camila Micijevic is marad
2017. feb. 23.Csapó Kyra mellett Camila Micijevic is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.
Hasznos edzőmeccs a Vasas ellen
2017. feb. 22.Magabiztos, 42-20-as győzelmet arattunk a Vasas elleni fővárosi edzőmérkőzésen.