„ACÉL A SZÍV!”
DKKA-flashmob a mozi előtt
Flashmob és fotózkodás a Dózsa mozi előtt. Gyertek ti is!
Kicsiket, nagyokat, vagyis mindenkit sok szeretettel vár akadémiánk szerdán a Dózsa mozi előtti téren, ahol felnőtt és utánpótlás játékosainktól lesz hangos és piros szinte minden. A flashmobbal egybekötött fotózáson körülbelül kétszáz dunaújvárosi kézilabdázó "összeállása" kínál látványosságot este fél hattól az érdeklődők számára. A körülbelül este hét óráig tartó program végén persze lesz lehetőség a közös fotózkodásra, aláírások gyűjtésére is a csapat tagjaival, akik szintén várják a velük szimpatizálókat szerdán este a Dózsa mozi előtt.
További hírek
Harmadszor az MTK ellen
2022. ápr. 02.Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.
Nagyszerű győzelmet arattak
2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlásA leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen.
Minden eredményből jutott
2022. már. 28. #DKKA utánpótlásAkadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén
Hajrásiker az Érd ellen
2022. már. 26.A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.
Fontos pontokra hajtunk
2022. már. 25.Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.