„ACÉL A SZÍV!”
Harmadik hely az Országos diákolimpián!
A háromnapos tornán kizárólag a két NEKA kézisekre épülő csapat tudta legyőzni a Rudasos lányokat!
Tavaly év végi cikkünkben írtunk róla, hogy a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium csapata Kiskunhalason kiharcolta az országos döntőbe való kerülést.A döntő immáron az új évben, január 27. és január 30. között került megrendezésre Balatonfüreden.
A tornán összesen nyolc csapat mérte össze az erejét két négyfős csoportban. Kovács István csapata, a Rudas iskola viszonylag könnyedén került a négy közé a Diákolimpia V-VI. korcsoportjának döntőjében. Először a budapesti, IX. Kerületi Leövey Gimnázium csapatát győzték le 25-16 arányban, majd a veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium következett, ellenük 12 góllal, 31-19-re diadalmaskodtak. Az utolsó csoportmérkőzés tétje az volt, hogy a keresztjáték során a másik csoport első vagy második helyezettjével kell összecsapni a dunaújvárosi lányoknak a döntőbe kerülésért. A balatonboglári Mathiász János Technikum csapatával szemben szoros küzdelemben, 18-15-re maradtak alul a mieink így csoportmásodikként a másik négyes győztesével, a 2019-es és 2020-as címvédővel, a fonyódiakkal kellett megvívni, hogy döntőt játszhassanak a Rudasosok.
Harmadik helyet szereztek a Rudasos lányok az országos Diákolimpia döntőjében
Sajnos ez a mérkőzés nem úgy sikerült a fiataljainknak, mint ahogy szerették volna, nagy pofonba szaladtak bele, hiszen a fonyódi Mátyás Király Gimnázium csapata 34-14-re győzött az elődöntőben, közben az is kiderült, hogy a másik ágon a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium győzelme nyomán a mieink a bronzmeccsen lehetőséget kapnak, hogy revansot vegyenek a balatonboglári csapaton a csoportmérkőzés során elszenvedett vereségért. Ez a mérkőzés is nagy csatát hozott, de a mieinknek sikerült a visszavágás, 27-23-ra győztek, így harmadik helyen végeztek a V-VI. korcsoportos női kézilabda Diákolimpia országos döntőjében. Emellett egyéni cím is jutott, hiszen kapusunk, Bartók Dorina elhozta a torna legjobb kapusának járó díjat!
Bartók Dorina egy egyéni címet is bezsebelt, a torna legjobb hálóőrévé választották
Nem titok, ez egy óriási eredmény a DKKA számára is, hiszen nem kiemelt állami akadémiaként a mieink évről évre bizonyítják, hogy ott a helyük az ország legjobb nevelőegyesületei között. Gratulálunk a csapatnak, melyben ezúttal kizárólag DKKA játékosok foglaltak helyet, illetve vezetőedzőjüknek, Kovács Istvánnak, aki a Akadémiánk utánpótlás szakmai igazgatója és az ifjúsági csapat vezetőedzője.
Kovács István, a csapat felkészítője: - A tornán a tegnapi nap hozta a mélypontot, ahol először egy szoros mérkőzésen kikaptunk a balatonboglári Mathiász Technikum csapatától, majd az elődöntőben sajnos súlyos vereséget szenvedtünk a fonyódi Mátyás Király Gimnázium csapatától. Azt tudni kell, hogy mindkét iskolában a NEKA neveltjei tanulnak, úgyhogy kijelenthető, hogy az ország legerősebb "kézilabdás" intézményeiről van szó. Az elődöntő, már az 5. mérkőzése volt a lányoknak három nap alatt. Kiütközött a mentális fáradtság, lassan, pontatlanul kézilabdáztunk és sajnos ilyen különbséggel is megérdemelt volt az ellenfél győzelme. A mai napra gyúrónk, Battyányi Attila segítségével összedrótoztuk a játékosokat, plusz a jó kezdés megalapozta a lányok önbizalmát, így végig vezetve magabiztos győzelmet arattunk a 3. helyért lejátszott mérkőzésen. Azt gondolom, hogy bármilyen sportágban, vagy tudományterületen országos döntőben szerepelni hatalmas megtiszteltetés és ezen belül is az ország 3. legerősebb csapatának lenni elképesztő öröm. Rettentő büszke vagyok a lányokra, csak a legnagyobb és legérzelmesebb szavakkal tudok róluk beszélni!
Vertig Csaba, a DKKA ügyvezetője: - Nagyon büszke vagyok a gyerekekre és az edzőkre is akik nap mint nap fejlesztik és felkészítik az Akadémistákat. Ez az eredmény is kiválóan alátámasztja, hogy kiváló szakmai munka folyik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémián.
MÉRKŐZÉSEK:
01.28. - 01.29. Csoportmérkőzések:
- IX. Kerületi Leövey Bp. - DSZC Rudas Dunaújváros 16- 25
- DSZC Rudas Dunaújváros - Noszlopy Veszprém 31-19
- SSZC Mathiász B.boglár - DSZC Rudas Dunaújváros 18-15
01.29. Elődöntő:
- Mátyás Király Fonyód - DSZC Rudas Dunaújváros 34-14
01.30. Bronzmérkőzés:
- SSZC Mathiász B.boglár - DSZC Rudas Dunaújváros 23-27
VÉGEREDMÉNY:
- Mátyás Király Gimnázium - Fonyód
- Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium - Szombathely
- Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium - Dunaújváros
- Siófoki SZC Mathiász János Technikum és Gimnázium - Balatonboglár
- Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium - Debrecen
- Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium - Békéscsaba
- IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium - Budapest
- Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium - Veszprém
A CSAPAT TAGJAI:
Játékosok: Angyali Dalma, Bartók Dorina, Bereczki Bíborka, Gajdos Petra, Graffy Tamara, Kecskés Noémi, Kiss Csenge, Konyecsni Alexa, Korozmán Mercédesz, Kovács Flóra, Mikó Luca, Szabó Aida, Varjas Lara. Varga Viktória. Edző: Kovács István.
LEGYÉL TE IS AKADÉMIÁNK NÖVENDÉKE!
- A kiválasztó időpontja: 2022. február 5. (szombat), 10.00
- A kiválasztó helyszíne: Dunaújvárosi Sportcsarnok, 2400 Dunaújváros, Eszperantó u. 2-4.
- A jelentkezés határideje: 2022. február 2. (szerda), 12.00
- Regisztráció és részletes program az alábbi linken érhető el: https://forms.gle/aQJ3ZiY2bwsHYaTv8
További hírek
Fontos siker Békéscsabán
2023. okt. 20.Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.
Ismét idegenben az akadémisták
2023. okt. 19.Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.
Vereség a hibák ára
2023. okt. 07.Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.
Fontos meccs vár a Kohászra
2023. okt. 06.Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.
A Debrecen örülhetett
2023. szep. 20.Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.