„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Az első lépést már megtették

DKKA utánpótlás
2022. feb. 06.
  • Facebook

Akadémiánk megtartotta a szezonban második, az idei évben első kiválasztóját a 2006-2009-es korosztály számára.

Jó hangulatú eseménynek adott otthont tegnap a Dunaújvárosi Sportcsarnok, az idei szezonban immáron második alkalommal invitálta kiválasztó napra a fiatal reménységeket csapatunk. Ez alkalommal is szép számú jelentkező regisztrált, illetve néhány, a korábbi kiválasztó során már bemutatkozó

Egyesületünk elkötelezett a tehetségek felkutatásában és esetlegesen hozzánk csábításában. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a rendezvényen a teljes utánpótlás edzői stáb mellett, ügyvezető igazgatónk és szakmai igazgatónk is részt vett.

Noha regisztráció során látszott a lányokon a megilletődöttség, a megnyitón is igyekeztünk őket megnyugtatni, hogy a lehető legjobbjukat tudják nyújtani. Már a technikai feladatok során felfigyeltünk néhány igazán ügyes sportolóra, amit az erőnléti stáb mérései is megerősítettek. A felmérések után a hagyományoknak megfelelően ebéddel kedveskedtünk a fiataloknak.

A záróakkord - kétkapus játék - előtt edzőink személyesen interjúvolták meg a játékosokat a eddigi tapasztalataikról, kézilabdázáshoz fűződő viszonyukról, illetve arról, hogy mennyire elkötelezettek a DKKA-hoz való csatlakozásra.

Összegzésként elmondható, ha belegondolunk abba, hogy Debrecenből, Szegedről, Vácról, Tamásiból is jártak nálunk próbázok, arra a megállapításra jutunk, hogy továbbra is jól cseng a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia neve, a kézilabdázni vágyók körében.  Jónéhány tehetséget látott a szakmai stáb, akik már megtették az első lépést a profi kézilabdázóvá váláshoz.  A kiválasztó eredményéről a klub a jövő héten e-mailben fogja értesíteni a résztvevőket.

 

Az esemény galériája itt:

Galéria: 

További hírek

Harmadszor az MTK ellen

Harmadszor az MTK ellen

2022. ápr. 02.

Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Nagyszerű győzelmet arattak

Nagyszerű győzelmet arattak

2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlás

A leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen. 

Minden eredményből jutott

Minden eredményből jutott

2022. már. 28. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén

Hajrásiker az Érd ellen

Hajrásiker az Érd ellen

2022. már. 26.

A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.

Fontos pontokra hajtunk

Fontos pontokra hajtunk

2022. már. 25.

Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat