„ACÉL A SZÍV!”
Az első lépést már megtették
Akadémiánk megtartotta a szezonban második, az idei évben első kiválasztóját a 2006-2009-es korosztály számára.
Jó hangulatú eseménynek adott otthont tegnap a Dunaújvárosi Sportcsarnok, az idei szezonban immáron második alkalommal invitálta kiválasztó napra a fiatal reménységeket csapatunk. Ez alkalommal is szép számú jelentkező regisztrált, illetve néhány, a korábbi kiválasztó során már bemutatkozó
Egyesületünk elkötelezett a tehetségek felkutatásában és esetlegesen hozzánk csábításában. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a rendezvényen a teljes utánpótlás edzői stáb mellett, ügyvezető igazgatónk és szakmai igazgatónk is részt vett.
Noha regisztráció során látszott a lányokon a megilletődöttség, a megnyitón is igyekeztünk őket megnyugtatni, hogy a lehető legjobbjukat tudják nyújtani. Már a technikai feladatok során felfigyeltünk néhány igazán ügyes sportolóra, amit az erőnléti stáb mérései is megerősítettek. A felmérések után a hagyományoknak megfelelően ebéddel kedveskedtünk a fiataloknak.
A záróakkord - kétkapus játék - előtt edzőink személyesen interjúvolták meg a játékosokat a eddigi tapasztalataikról, kézilabdázáshoz fűződő viszonyukról, illetve arról, hogy mennyire elkötelezettek a DKKA-hoz való csatlakozásra.
Összegzésként elmondható, ha belegondolunk abba, hogy Debrecenből, Szegedről, Vácról, Tamásiból is jártak nálunk próbázok, arra a megállapításra jutunk, hogy továbbra is jól cseng a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia neve, a kézilabdázni vágyók körében. Jónéhány tehetséget látott a szakmai stáb, akik már megtették az első lépést a profi kézilabdázóvá váláshoz. A kiválasztó eredményéről a klub a jövő héten e-mailben fogja értesíteni a résztvevőket.
Az esemény galériája itt:
További hírek
Hazai pályán is idegenben
2021. már. 23.A címvédő otthonában játssza le a Győr elleni hazai mérkőzését akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután négy órától.
Szép győzelem idegenben!
2021. már. 20. #DKKA utánpótlásMíg az utánpótlás bajnokságok állnak, addig a felnőttek között folytatódott a küzdelem az Akadémisták számára.
Anastasija álmai valóra válhatnak
2021. már. 20.Kapusunk az IHF.infónak nyilatkozott az olimpiai kvalifikáció előtt.
Misi állapota stabil!
2021. már. 16.Kedden délelőtt szörnyű hírt kaptunk, de szerencsére azóta kiderült, Bába Mihály már nincs közvetlen életveszélyben.