„ACÉL A SZÍV!”
Ketten is a válogatottban
Matucza Gabriella élete első meghívóját kapta a junior válogatott összetartására.
Már-már megszokott, hogy tehetséges játékosunk, Farkas Johanna meghívót kap a magyar korosztályos válogatott összetartására, azonban a DKKA fiatal beállója, Matucza Gabriella első ízben tapasztalhatta testközelből, hogy milyen az ország legjobb kézilabdásaival együtt edzeni. Az összetartásra január 31. és február 2. között került sor Siófokon. Két fiatal játékosunkat kértük, összegezzék a tapasztalataikat.
Matucza Gabriella: - Előző héten hétfőn érkeztünk meg a táborba. Egy kondi és egy terem edzésen vehettem részt. Szerencsére már több lányt is ismertem, akadt akivel régebben játszottam együtt és szerencsére volt, akivel jelenleg is együtt játszom. Nagyon jól éreztem magam, komfortzónán kívüli élmény volt. Remélem, a továbbiakban is számítani fognak rám az edzők és a játékosok is.
Farkas Johanna: - Mindig nagy öröm találkozni a csapat tagjaival. A válogatott összetartások általában egy hétig szoktak tartani, azonban a februári rendhagyó volt, hiszen mindössze két napra lettünk összehívva. Gabival két edzésen tudtunk részt venni, mert a rá következő napon bajnoki mérkőzést játszottunk a Győr ellen. Annak ellenére, hogy ilyen rövid időt töltöttünk Siófokon jól éreztük magunkat és feltöltődve tértünk vissza Dunaújvárosba.
A csapat nevében gratulálunk a játékosoknak!
További hírek
Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról
2021. ápr. 28.A Magyar Kézilabda Szövetség az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és újraindítás esetén akár az utánpótlás kézilabda események rendezését is érintheti.
Loki-öröm Debrecenben!
2021. ápr. 25.Nem bírt a DVSC-vel akadémiánk felnőtt együttese a két gárda debreceni bajnokiján ma délután.
Nehéz meccs előtt!
2021. ápr. 24.Idegenben, a DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese vasárnap délután három órától.
Csak a szakmára figyelhetnek!
2021. ápr. 15.Az akadémia anyagi helyzetéről, a legfontosabb feladatokról, a közeljövő céljairól számolt be honlapunknak Vertig Csaba, akadémiánk januárban kinevezett új ügyvezetője.
Kettős sikerrel tovább
2021. ápr. 10.Ötgólos, 32-27-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen, így kettős sikerrel jutott be a Liga Kupa elődöntőjébe.