„ACÉL A SZÍV!”
Bravúrok hete
Kiváló eredmények az utánpótlásban.
Nemrégiben az ifjúsági II-es bajnokságban induló alapvetően serdülő korosztályú csapatunk aratott bravúrgyőzelmet a listavezető BVSC ellen, mely meccset élőben közvetítettünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokból. A két csapatot a mérkőzést megelőzően 22(!) pont választotta el egymástól, ennek ellenére szinte végig vezetve aratott gyönyörű győzelmet Guricsné Horváth Beáta csapata.
Biztosak vagyunk benne, hogy edzőnknek ez lesz a kedvenc végeredménye, hiszen úgy adódott, hogy pár nappal később csapatával a Serdülő I.-es bajnokságban szintén 32-31-es sikert aratott a mieink a közvetlen tabellariválisa, a Győri Audi ETO KC együttesével szemben. Bruzsa Lili utolsó másodpercekben lőtt találatának köszönhetően a mostani győzelemmel a csapat fellépett a tabella harmadik fokára.
Ugyancsak győztesen hagyta el a parkettát Ifjúsági I-es csapatunk észak-nyugati ellenfelével szemben. Kovács István fiataljai könnyedén, 31-23 arányban múlták felül a Mosonmagyaróvári KC gárdáját. A mieink jelenleg a negyedik helyet foglalják el a rangsorban.
Gratulálunk akadémistáinknak és edzőiknek!
Női Ifjúsági II. osztály:
DKKA - BVSC Zugló 32-31 (15-14)
Női Serdülő I. osztály:
DKKA - Győri Audi ETO KC II. 32-31 (17-14)
Női Ifjúsági I. osztály:
DKKA - Mosonmagyaróvári KC 31-23 (14-10)
További hírek
Tájékoztatás!
2020. már. 16.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia határozatlan ideig minden korosztályt illetően felfüggeszti a teljeskörű edzéseit.
Részvétnyilvánítás
2020. már. 16.Sajnálattal értesültünk, hogy hosszan tartó súlyos betegség után életének 58. évében elhunyt az FTC kézilabda szakosztályának korábbi ügyvezetője, Hemela Zsolt.
Friss hír - felfüggeszti versenyeit az MKSZ
2020. már. 13. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus helyzet kapcsán ma este újabb közleményt adott ki.
MKSZ döntések a koronavírussal kapcsolatban
2020. már. 13. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus helyzet kapcsán az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és utánpótlás kézilabda események rendezését is érinti.
Új felállásban néznek a jövő elé!
2020. már. 11.Új menedzsercsapat segíti a jövőben Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát, melynek felnőtt csapatát Vágó Attila irányítja majd a következő szezonban.