„ACÉL A SZÍV!”
Játékosaink új szerepkörben
Felnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.
Akadémiánkon nemrégiben két új csapat formálódott, úgy is mondhatnánk, hogy egy korábbi populáris jeligére; a legkisebbek is számítanak. Megalakult ugyanis az U8 és U9-es gárda a DKKA-nál, ahova elsősorban első és második osztályosok szerepelnek, de akár már óvodások számára is lehetőség van a becsatlakozásra.
Akadémiánk vezetősége fontosnak tartotta, hogy a legkisebb korosztály is képviselve legyen, számukra is nyíljon lehetőség kipróbálni ezt a nagyszerű sportot. Az U8-as korosztály edzőjének Polics Tímeát, míg az U9-esek élére pedig Horváth Grétát jelölte ki a szakvezetés, akik játékos teendőik mellett már korábbi állomáshelyeiken is láttak el edzői feladatokat. Mindketten örömmel fogadták el tehát a felkérést, kiváló lehetőségnek fogják fel az új szerepkörrel járó kihívásokat.
A legkisebbek, azaz az U8-asok Polics Tímea vezérletével pallérozódnak
- Nagyszerű, hogy kipróbálhatjuk magunkat ezen a téren is, ez mindkettőnket inspirál. A legkisebbeknek az alapokat ebben a korban kell elsajátítaniuk, úgy mint a futás, az ugrás és a dobás, de ami a legfontosabb, maga a játék és a sportág megszerettetése. Csapatainkkal túl vagyunk az első megmérettetésen, ez egy egynapos program volt, ahol 2-3 meccset játszottak a gyerekek. A következő megmérettetés májusban lesz majd. Úgy látjuk, a gyerekek jó kedvvel jönnek edzésre, lelkesek, és az első meccs óta még jobban tudáséhesek. Általában játékos feladatokkal próbáljuk őket motiválni, így rossz hangulat nem lehet. Természetesen mindenhol vannak ügyesebb, tehetségesebb gyerekek is, néha akár ebben a korban is megmutatkozik már, ki az akinek a zsigereiben van a kézilabda, de ami fontos, ilyenkor még bárkiből lehet bármi. Nagyon fontos a szorgalom és a kitartás, és ezt próbáljuk is sulykolni a foglalkozások során - nyilatkozták fiatal edzőink.
Az U9-es csapatot pedig Horváth Gréta vezényli
Fiatal edzőinknek jó munkát és sok sikert kívánunk ehhez a szép feladathoz!
További hírek
Strandolni fognak
2021. júl. 07. #DKKA utánpótlásHárom fős DKKA delegáció utazik az U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságra.
Idén semmit nem adtak könnyen!
2021. jún. 19.Többször is csapatot kellett építeni, rengeteg rossz dolog sújtotta az együttest, de szakmailag összességében elégedett lehet idei szezonjával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt gárdája.
Elkészült a versenykiírás
2021. jún. 17.Nem történik lényegi változás a következő szezonra a felnőtt bajnokságok lebonyolítását illetően.
Küzdelmes döntetlen az ETO ellen
2021. jún. 10. #DKKA utánpótlásFordulatos, nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a győri fiatalok ellen akadémiánk U20-as csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokság nyugati csoportjának zárómeccsén.
(Fotó: Turcsán Fruzsi)
Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!
2021. jún. 06.Hiába tartotta magát ismét remekül a Kozármisleny, akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupa döntőjének visszavágóján is legyőzte ellenfelét, s hibátlan teljesítménnyel, tizenkét sikerrel szerezte meg a sorozat első helyét. (Fotó: Turcsán Fruzsi)