„ACÉL A SZÍV!”
Játék határok nélkül
A DKKA akadémistáival felálló Rudasosok megnyerték a dunaszerdahelyi felkészülési tornát.
A dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola meghívásából "Játék határok nélkül" elnevezéssel az összetartozás jegyében négycsapatos tornán vettek részt a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium képviseletében a DKKA utánpótlás játékosai. A helyi sportgimnázium mellett a komárnói Selye János Gimnázium, illetve győri Bercsényi Miklós Sportiskola szerepeltek az ellenfeleink között. Csapatunk az első mérkőzést a dunaszerdahelyi fiatalokkal vívta és végig vezetve aratott magabiztos győzelmet 17-8 arányban. A második mérkőzésen a komárnói iskola csapatával találkoztunk. Elmondható, hogy fiataljaink ezen a mérkőzésen is domináltak, hiszen néhány játékos pihentetése ellenére is 17-6-t mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén.
A döntőnek is beillő utolsó mérkőzést a győri Bercsényi Miklós Sportiskola ellen vívta a csapat, akiknek kerete egyébként a Győri Audi ETO KC játékosaiból tevődik össze. A végig kiélezett első félidő végén már két góllal nálunk volt az előny, ezt a második félidőben megduplázva végül 18-14-re a DKKA-s lányokkal felálló Rudas iskola diákjai nyertek.
Kovács István, csapat edzője, egyben a DKKA utánpótlás szakmai igazgatója értékelésében kiemelte, hogy a győri csapatot bármilyen tornán legyőzni fantasztikus teljesítmény. A fárasztó szezon végén így nyugodt szívvel mehet a csapat egy rövid, de jól megérdemelt pihenőre.
A tornán résztvevő játékosok: Bakos Kármen, Korozmán Mercédesz, Konyecsni Alexa, Megyeri Bodza, Badacsonyi Edina, Graffy Tamara, Gajdos Petra, Balogh Dóra, Mikó Luca, Földesi Dorottya, Kiss Csenge, Varga Viktória. Edző: Kovács István.
Vezetőségünk gratulál a szép eredményhez és bízik benne, hogy akárcsak az anyaegyesület, úgy a Rudas iskola, illetve az azt üzemeltető Dunaújvárosi Szakképzési Centrum is méltán büszke a kézilabdás lányokra.
További hírek
Évnyitó a Campusban
2017. júl. 17.Dombi Luca Dunaújvárosban folytatja pályafutását, Kudor Kitti viszont elhagyta csapatunkat. Erről, valamint egyéb izgalmas kérdésekről is szó esett akadémiánk felnőtt csapatának ma délutáni évnyitóján.
Párosítottak az NB I-ben
2017. júl. 13.A Magyar Kézilabda Szövetség kisorsolta a következő szezon fordulónkénti párosításait.
Kiváló szereplés az Eurofesten
2017. júl. 10. #DKKA utánpótlásEgy arany- és egy ezüstéremmel zárták utánpótlás együtteseink a 25. Eurofest nemzetközi kézilabda fesztivált.
Csapó Kyra az év játékosa!
2017. jún. 23.A Szezon legjobb játékosa.... Szurkolóink, szavazóink döntöttek!
Akadémiai évzáró
2017. jún. 07.Sikeresnek értékelte a mögöttünk hagyott szezon küzdelmeit akadémiánk vezetése, mely felnőtt csapata mellett az utánpótlás eredményeire is büszkén tekinthetett vissza a DKKA ma esti évzáróján.