„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Dupla győzelem Érden

DKKA utánpótlás
2022. okt. 21.
  • Facebook

Tegnap az U17 és az U19-es első osztályban szereplő csapataink is vendégként léptek pályára.

Érdre utazott U17-es, illetve U19-es csapatunk is, s ha már ott voltak, két-két ponttal tértek haza a korosztályos bajnokságok aktuális fordulója után.

Guricsné Horváth Beáta fiataljai tükörsima találkozón diadalmaskodtak, hiszen már a félidőben 24-9-es előnyre tettek szert, s a lányok csak a második félidő alatt dobtak annyi gólt, mint az ellenfél játékosai az egész mérkőzés során. Ezzel a győzelemmel a tabellán ugyanúgy 10 ponttal állnak, mint a listavezető NEKA, illletve a második SZISE gárdája.

Nehezebb dolga volt ennél Zubai Gábor U19-es együttesének, akik egy jóval kiélezettebb meccset nyertek meg egyetlen góllal.

A győzelemről és a csapattal kapcsolatos tapasztalatairől kérdeztük edzőnket, aki a nyáron vette át a korosztály irányítását:

"Ugyanettől a csapattól augusztusban 8 góllal kikaptunk, így volt miért visszavágnunk. A mérkőzést az 50. percig kézben tartottuk, a lányok betartották azt amit megbeszéltünk támadásban és védekezésben is. Szerencsére a végére is, - amikor ugye a legfontosabb -, sikerült egy gólt megtartani az előnyünkből. Folyamatosan ismerkedünk a mezőnnyel, az már most látszik, hogy a NEKA csapata egyértelműen kiemelkedik. Konkrét helyezést nem tűztünk ki magunk elé, de természetesen szeretnénk minél előbb végezni a tabellán". - nyilatkozta Zubai Gábor.

A tabellán való előkelő helyezés felé jól halad csapatunk, hiszen 6 mérkőzésen szerzett 12 pontjával jelenleg vezetik az U19-es I. osztály nyugati csoportját.

 

  • LU17 I. osztály-Nyugat

Érd - DKKA 17-41 (9-24)

DKKA: Tóth, Berki (Kapusok), Badacsonyi 1, Faragó 1, Polányi 4, Bruzsa 1, Takács 1, Nagy 4, Deli, Somogyi 2, Vas 3, Mikó 5, Megyeri 4, Mózsi 4, Fehér 6, Egejuru 4, Csökmei 1. Edző: Guricsné Horváth Beáta.

 

  • LU19 I. osztály-Nyugat

Érd - DKKA 29-30 (15-18)

DKKA: Bakos, Bartók, Horváth (Kapusok), Földesi, Bankó, Dobos 2, Kövecses 1, Balogh, Sztanó 3, Gajdos 3, Fiáth, Kovács 12, Varga 3, Graffy 3, Konyecsni 1, Papp 1. Edző: Zubai Gábor.

További hírek

Győzelemmel kezdtünk

Győzelemmel kezdtünk

2019. júl. 19.

Kiélezett csatában aratott 25-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Szombathely elleni felkészülési találkozón.

Az út elején vagyunk!

Az út elején vagyunk!

2019. júl. 18.

Eljött az első megmérettetés ideje, holnap lejátsza első edzőmérkőzését felnőtt csapatunk!

Perger Zsolt visszatért

Perger Zsolt visszatért

2019. júl. 18.

Egy újabb visszatérőt köszönthetünk Dunaújvárosban, ugyanis korábbi szakmai stábtagunk, Perger Zsolt csurgói és pestszentlőrinci kitérő után visszatér a DKKA-hoz.

Csapatépítő tréningen vettünk részt

Csapatépítő tréningen vettünk részt

2019. júl. 17.

A sportban kiemelten fontos, hogy a játékosaink a pályán és azon kívül is összhangban legyenek.

Fontos a sporttehetségek képzése

Fontos a sporttehetségek képzése

2019. júl. 16. #DKKA utánpótlás

A DKKA-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. egy másik sikeres pályázatot is magáénak tudhat a hazai és határon túli sporttehetségek fejlesztő tehetséggondozó program keretében.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat