„ACÉL A SZÍV!”
Az első győzelemre várva
A szezon első bajnoki sikerére készül ma este együttesünk, mely a sereghajtó Budapest SE gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban este hat órától. A feladat nem könnyű, de hazai pályán nem lehet más cél, csak győzelem megszerzése.
A bajnokság ötödik fordulójában újra hazai pályán szerepel a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női együttese, mely ma este hat órától a Budapest SE gárdáját látja vendégül a sportcsarnokban. Ellenfelünk jelenleg az utolsó helyen áll a táblázaton, s ahogy a mieink, úgy ők sem szereztek még idén pontot, ezért mindkét gárda számára kiemelt fontosságú a ma esti találkozó, melyen Mátéfi Eszter vezetőedző azt várja tanítványaitól, hogy harcosságban, küzdeni tudásban is jól vizsgáznak a fővárosiak ellen.
- Olyan találkozó előtt állunk, melyet mindenképpen hoznunk kell, más lehetőség nincs. Ismerjük ellenfelünket, hiszen a felkészülési időszakban többször is megmérkőztünk velük, ám legyőzni egyszer sem sikerült őket. Hazai pályán azonban nem hibázhatunk, nagyon fontos lenne a két pont megszerzése, ám emellett nem csak játékban, hanem hozzáállásban is nagy változást várok a csapattól a váci meccshez képest. Kellemetlen stílusú csapat lesz a mai ellenfelünk, melyben több, az NB I-et is megjárt rutinos játékos található, így biztosan nem lesz könnyű dolgunk, ám a célunk az, hogy ezúttal a mi akaratunk érvényesüljön az összecsapáson, melyhez elengedhetetlen a jó védekezés, s az ehhez társuló megfelelő kapusteljesítmény is. Szerencsére volt most időnk a bajnoki szünetben tudtunk rendesen dolgozni, ráadásul a csapatból mindenki egészséges, így egyértelműen a győzelem reményében várjuk a találkozót.
További hírek
Pontokért utazunk Kisvárdára!
2021. feb. 12.Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére a Kisvárda elleni bajnoki találkozón.
Hétvégén U14-es fordulót rendezünk
2021. feb. 11. #DKKA utánpótlásKét csapatunk mellé másik három érkezik az Egyetemi Sportcsarnokba.
Ketten távoznak a DKKA-tól
2021. feb. 11.Ferenczy Fruzsina és Schatzl Natalie is a Vác együttesében folytatja pályafutását 2021/2022-es szezonban.
Jól szereplő utánpótlás
2021. feb. 09. #DKKA utánpótlásSerdülő csapataink és az ifik nyerték a soron következő találkozóikat, U20-as csapatunk sajnos alumaradt a rutinos játékosokból álló Kozármisleny ellen.
Ebben is több volt
2021. feb. 06.Hiába a 29 lőtt gól, elsősorban kihagyott helyzetei miatt szenvedett 34-29-es vereséget együttesünk a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin.