„ACÉL A SZÍV!”
Végre győzelem - biztosan
Remek első negyedóra
A mérkőzés előtt arról beszélt Mátéfi Eszter, hogy a védekezés és a kapusteljesítmény minősége meghatározhatja a meccs kimenetelét, s a mieink vezetőedzőjének maximálisan igaza is lett. Remekül kezdett ugyanis a hazai csapat, mely az első négy-öt perc bizonytalansága után saját, valamint az ellenfél kapuja előtt is szenzációsan játszott. Miközben a vendégek alig-alig tudtak lövőhelyzetet kialakítani, addig a mieinktől Bódi sorozatban szerezte góljait, s mivel rajta kívül Takács Dusmáta is betalált, a 8. percben már időt kellett kérnie a fővárosiaknak (4-0).
Ugyan ezt követően sikerült megtörnie gólcsendjét a vendégeknek, ám a szenzációsan védő Knezovic, valamint a kíméletlen ítélet végrehajtónak bizonyuló Bódi vezérletével tovább növelte előnyét együttesünk, mely a 16. percben már hat góllal állt jobban vetélytársánál (7-1). A vendégek persze nem adták fel, s elsősorban Fekete remek átlövéseinek köszönhetően tartani tudták öt-hatgólos hátrányukat (11-5), ám a mieinknél mindig volt valaki, aki válaszolni tudott a fővárosi gólokra, így egyáltalán nem kellett azért aggódni, hogy csökken a hazai előny. A félidő hajrájában vezetett már héttel is a Mátéfi-csapat, s bár a szünetre "csak" hatfás" vezetéssel vonulhattak a házigazdák, az első félidőben látottak alapján nem vártunk izgalmakat a folytatásra sem (15-9).
Kis megtorpanással is simán
Ahogy az első felvonás végén, úgy a második elején is nyitottabb védekezéssel próbálkozott a vendégcsapat, s ez meg is zavarta a mieinket, aki több labdát is elszórtak, amit kihasználva négy találatra feljött az ellenfél (17-13). Szerencsére Knezovic kapusra továbbra is lehetett számítani, mert egymás után három fővárosi büntetőt is hárítva nagy szerepet játszott abban, hogy a vendégek nem tudták még szorosabbá tenni a mérkőzést. A hazai megtorpanás szerencsére nem bizonyult hosszú életűnek, s ahogy támadásban is magára talált együttesünk, újra meglépett a vendégektől.
Ebben az időszakban Bódi, valamint Ferling és Takács Fruzsina góljainak örülhettek a hazai drukkerek, s mikor a 45. percben újra időt kért Papp Gyula, már végleg eldőlni látszott a találkozó (21-14). A mérkőzés utolsó periódusára már nem maradt túl sok izgalom, s bár a védekezéssel már egyik oldalon sem igazán törődtek a csapatok, a mieink könnyedén tartották meggyőző vezetésüket, s végül könnyed, 31-24 arányú győzelemmel örvendeztették meg az értük szurkolókat.
Erőt adhat ez a siker
Érthetően boldog volt a találkozó után Mátéfi Eszter vezetőedző, aki elsősorban csapata akarását és küzdeni tudását emelte ki értékelésében, kiemelve azt is, hogy a ma mutatott játékra, s a győzelemre lehet építeni majd a továbbiakban is.
- Nagyon örülök, hogy megtört a jég, s végre sikerült győzelmet aratnunk, melyhez úgy gondolom, hogy ma nem férhetett semmilyen kétség. Fegyelmezetten, taktikusan, nagy akarással játszottunk, kemény védekezéssel, s nagyon jó kapusteljesítménnyel, aminek végre meg is lett az eredménye. Győzelmünk teljesen megérdemelt volt, s ennek a mai sikernek erőt kell adnia a várhatóan nehéz folytatásra is.
31-24 (15-9)
Dunaújvárosi Kohász KA: Knezovic, Bódi 11, Gáspár 1, Sánta 1, Takács D. 5, Ferling 2, Berta 4. Csere: Gera 1, Vadász, Takács F. 6, Orbán, Grosch, Újhelyi, Kővári. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!
2020. okt. 04.2020. október 9. 16:00 DKKA - MTK
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!
2020. okt. 02.44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.
Zumba dobta fel a hangulatot
2020. okt. 01.A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. A csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt.
Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!
2020. szep. 24.Újabb fejezet a "Rácalmási-csaták" sorozatból. Most nem sikerült győzni és a meccs képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. A csapat viszont akkorát alkotott, hogy a jövőre nézve nagyon pozitív a kép.
Bulath Anita más szerepkörben
2020. szep. 22.Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.