„ACÉL A SZÍV!”
Felkészülni, továbbjutni
Újabb tétmérkőzés vár együtteüsnkre, mely szerdán délután fél öttől a Siklós otthonában lép pályára a Magyar Kupa második fordulójában, természetesen győzelmi esélyekkel.
A Budapest SE felett aratott siker után újabb feladat vár Mátéfi Eszter vezetőedző együttesére, mely holnap fél öttől az NB II-es Siklós otthonában lép pályára a Magyar Kupa második fordulójában. Holnapi vetélytársunk két fordulót játszott már le saját bajnokságában, ahol egy győzelem, valamint egy vereség a mérlege, s nem túlzunk, ha kijelentjük, egyértelműen a mieink a szerdai összecsapás esélyesei. Ezt erősítette meg érdeklődésünkre Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki elárulta, hogy jó hangulatban várja csapatunk a holnapi meccset, melyen egyértelműen a győzelem és a továbbjutás a célja Ferlingéknek.
- Láthatóan jót tett csapatunknak a Budapest SE ellen aratott győzelem, mert azóta a hangulat is érezhetően jobb lett, s tekintve, hogy ellenfelünk alacsonyabb osztályban játszik, számunkra most nem lehet más a cél, mint a győzelem magabiztos megszerzése. Ezzel együtt nem szabad, s nem is vesszük félvállról a Siklós elleni mérkőzést, mely számunkra még jól is jön a Veszprém elleni bajnoki találkozó előtt. Fiataljaink közül egyedül Kemény Dóra bajlódik sérüléssel, a felnőtt csapat tagjai azonban egészségesek, így a lehető legjobb összeállításunkban vághatunk neki a holnap délután fél ötkor kezdődő mérkőzésnek.
További hírek
Négygólos siker Göppingenben
2016. aug. 18.16-11-es félidei vezetés után 31-27-re győzte le együttesünk a Göppingen csapatát Németországban.
2016 07 25 Új igazolás a szakmai stábba - Vártok Ákos érkezett
2016. aug. 14. #DKKA utánpótlás...a szakmai stábban is változás történt...
2016 07 22 Új igazolások
2016. aug. 14.Új játékosokkal vág bele a következő idény kihívásaiba a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.
Sajtótájékoztató és szurkolói ankét a Campusban
2016. aug. 14.Folyamatosan szélesíti utánpótlás bázisát, s elszántan várja a 2016/2017-es szezon kezdetét akadémiánk, mely a bajnokságban igyekszik előrébb lépni, s emellett a nemzetközi és a Magyar Kupából is ki akarja hozni a lehető legtöbbet.
Kézilabda: történelmi megállapodás a Viborggal
2016. aug. 14.Mindkét csapat utánpótlás nevelése számára mérföldkő lehet a két nagy múlttal rendelkező kézilabda klub hosszú távú megállapodása.